Nem lát olyan okot a magyar gazdaság belső szerkezetében, amely lassuláshoz vagy a növekedés megállásához vezetne. Az eurózóna válságának mélyülése a sikeres magyar exportra lehet negatív hatással annak révén, hogy csökken ezen államokban az igény a magyar termékek iránt.

A gyorsan fejlődő autóipar mellett a sikeres ágazatok között említette az elektronikai és a gépipart is. A kormányzat célja, hogy a közép- és felsőfokú duális képzés révén elegendő szakember álljon a munkáltatók rendelkezésére. Minél komplexebb tevékenységre ösztönzik a Magyarországra települő vállalkozásokat, például arra, hogy a gyártás mellett hozzák ide fejlesztő részlegeiket is.

Az idei első negyedévben 3,5 százalékkal nőtt a magyar GDP, az előző negyedévit pedig 0,8 százalékkal haladta meg. Az adat felülmúlja a május közepén közölt előzetes adatokat is, 0,1, illetve 0,2 százalékponttal.