A jelenlegi szabályozás szerint, ha valaki magyar állampolgárként, hazai lakcímmel rendelkezve külföldi rendszámú autóval akar az országba jönni, akkor is megbüntethetik, ha évek óta külföldön él, ott legálisan dolgozik, lakcímkártyája is van és a helyi szabályoknak megfelelően kiváltotta a kinti rendszámot.

A törvény eredeti célja az lett volna, hogy kiszűrje azokat, akik kifejezetten adóelkerülési okból helyeztették más országban forgalomba az idő nagy részében itthon használt autójukat, vagy így akarták elkerülni a közlekedési bírságokat, esetleg az autópályadíjat.

Ombudsmani kifogások

Problémás lehet, hogy a megállított autósoknak kell bizonyítaniuk, jogszerűen vezetnek külföldi rendszámú járművet, illetve január óta azt is, hogy amennyiben nem tulajdonosai az autónak, egy napnál rövidebb ideig tartózkodnak vele az országban - írta a törvényt bíráló jelentésében Szabó Máté, az alapvető jogok biztosa. Amennyiben ezt nem tudják megtenni, úgy jelentős, akár 800 ezer forintos bírságra is számíthatnak, de a forgalmi engedélyt is elvehetik, márpedig ezzel az ombudsman szerint veszélyeztetik a tulajdonhoz való jogot és a tisztességes eljárás jogát, ezért kérte a törvény módosítását a kormánytól.

Szabó Máté mai közleménye szerint már készül a rendszámtörvényt módosító szövegjavaslat, melyben kiigazítják a korábbi hibákat, így például pontosítani fogják a szokásos tartózkodási hely meghatározására vonatkozó jelenlegi rendelkezéseket is. Ezzel pedig, írja a Totalcar, remélhetőleg már a mostani nyári szünetben elhárul a veszély azok feje fölül, akik egyszerűen csak szeretnének hazalátogatni néhány hétre, és ezt saját, kint használt autójukkal tennék. Megoldódhat azoknak az ügye is, akik külföldi házastársuk autóját szeretnék vezetni, illetve azoké, akik egyszerűen csak behoznának egy járművet az országba máshol kiváltott, ideiglenes rendszámmal.