Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Jelentős, 113 milliárd forintos költségvetési tartalékkal indult neki 2014-nek a kormány, ám ebből az évből eddig eltelt hat hétben 13 milliárd forintot már el is költöttek. (Az előző évtizedben 13 milliárd elköltésére általában 4-5 hónap kellett az épp regnáló kormánynak.) A Magyar Közlönyben ma megjelent határozatok szerint mai nappal 7,5 milliárd forinttal csökkent a tartalék, így az 99,7 milliárd forinton áll.

A friss költésből a legnagyobb tételt, 2,9 milliárd forintot Szigetszentmiklós önkormányzata kapja iskolafejlesztésre. Veszprémnek meg kell elégednie 700 millió forinttal, amit a városi feladatok ellátásra fordíthat. Ugyancsak Veszprémbe megy az a 600 millió forint, amiből a Veszprémi Aréna (képünkön) építésével kapcsolatos hitelének átvállalására fordítanak, amit erről megszületik a megállapodás a kormány és az önkormányzat között. Ez nem a teljes konszolidációs költség, ugyanis a hitelt az állam - az önkormányzat helyett - egészen 2023-ig fizetheti, így a 600 milliós tétel vélhetően az idei törlesztőrészlet.  Ez utóbbi döntés ráhúzható az önkormányzatok általános konszolidálására, a 700 millió forintos támogatás a határozat szerint veszprémi Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark önkormányzati támogatásának kiegészítése, ami szokatlan - a döntés segíthette, hogy a veszprémi lobbi erős emberi Navracsics Tibor közigazgatási miniszter.

A furcsa veszprémi sztori

Veszprém közbeszerzést mellőzve építette fel a helyi férfi kézilabdacsapatnak otthont adó sportcsarnokot, az átadása 2008-ban volt. (Az előző, szocialista-szabad demokrata városvezetés kétszer is nekifutott a tervezésnek. Az első elképzelés szerint az egész beruházást 15 évre szóló ppp-konstrukcióban valósították volna meg, majd saját kivitelezésben gondolkodtak, ám a közben jobboldali többségűvé vált új városvezetés eredménytelennek nyilvánította az erre kiírt közbeszerzést.) Az új konstrukció szerint a csarnokot az önkormányzat közvetett, kisebbségi érdekeltségébe tartózó Multicsarnok Kft. építette fel az MKB Banktól felvett 4,7 milliárd forintos hitelből. A város a létesítmény tulajdonjogát a cég megvásárlásával szerezte volna meg, 15 év alatt, évi 300 millió forintos üzletrészvásárlással. A cégadatok szerint a Multicsarnok Kft. 2009 decemberében beolvadt az önkormányzat tulajdonában lévő "VKSZ" Veszprémi Közüzemi Szolgáltató Zrt.-be, amely ma is üzemelteti a létesítményt. Az aréna kivitelezésre közbeszerzés nélkül a helyi vállalkozókat tömörítő Vemévszer Kft.-vel kötöttek szerződést 4,2 milliárd forintért.

A mostani költés jelentős része az alig két hónapja elfogadott 2014-es költségvetés tervezési hibáinak rendbetétele, ugyanis egy hónap elteltével számos közintézmény többlet költségvetési támogatási igénnyel fordult a kormányhoz, amit az támogatott. Így jut a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetvédelmi, vízügyi hatóságainak 262 millió forintot, az NFM kebelében működő Magyar Bányászati és Földtani Hivatalnak 1 milliárd forint. Összesen 174 millió forint jut a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.-nek dologi kiadásaira és tanácsadói díjakra, ami azért sajátos mert az állami vagyonnal kapcsolatos költségvetés 160,3 milliárdos kiadással 193,2 milliárdos bevétellel számolnak, ebben 193 milliárdos tételben nem találtak meg e 174 millió forint forrását.

A tartalékból összesen 1,3 milliárd forintot kap Lázár János vezette Miniszterelnökség (Me), ebből 800 millió forint meg nem nevezett beruházásokra megy. De 250 millió forint jut a Me által felügyelt Nemzeti Sírkert kiadásaira és 184 millió forintot különítettek el a kommunizmus áldozatai emlékmúzeumának támogatására.

A kormány korábbi döntéseivel 5,5 milliárdot elköltött ezek többsége is pár száz milliós költségvetés juttatás volt a különböző költségvetés intézményeknek: így kaptak egymilliárdot januárban a kormányhivatalok, 496 millió forintot a Balassi Intézet. De jutott a Rogán Antal vezette Belvárosnak is a Dunakorzó felújítására 798 millió forint, illetve a I. kerületi Önkormányzatnak a Halászbástya renoválására 693 millió forint.

 

A költségvetés általános tartalékának (rendkívüli kormányzati intézkedések) felhasználása, milliárd forint
Január 17.Kormányhivatalok0,9257

Balassi Intézet0,496

KIM0,2811

Országos Atomenergia Hivatal0,4055

Külügyminisztérium igazgatás0,048

Miniszterelnökség0,076
Január 17.BM Vízkárelhárítás-1,232
Január 30.Nemzeti Emlékezet Bizottság0,5

Alapvető Jogok Biztosa0,085

Helyi önkormányzatok (Duna korzó)0,798

Helyi önkormányzatok (Halász bástya)0,693

KIM0,069

EMMI0,1

Miniszterelnökség0,05

EMMI0,033
Február 11.Szigetszentmiklós iskolafejlesztés2,93

Veszprém, Vadaspark
0,718

VM környezetvédelmi, vízügyi kiadások0,262

NFM Bányászati Hivatal1,131

EMMI Egyetemek0,152

EMMI Közgyűjtemények0,06

EMMI Sport0,098

Állami vagyon0,992

Miniszterelnökség beruházások0,8

Miniszterelnökség Nemzeti Sírkert0,25

Miniszterelnökség Kommunizmus áldozatai emlékmű0,183

Miniszterelnökség tartalék0,07
Február 11.Veszprémi Sportaréna hiteleinek átvétele0,6
Forrás: Magyar Közlönyök