Az európai képzési célú hitelkonstrukciókat elemezte nyolc kiválasztott ország (Franciaország, Magyarország, Hollandia, Ausztria, Lengyelország, Finnország, Svédország és az Egyesült Királyság) rendszerét bemutató tanulmányában a Cedefop. A szakértők és stakeholderek megkérdezésén alapuló analízis öt szempont - hatékonyság, hatásfok, méltányosság, hatások és fenntarthatóság - alapján értékelte a különböző diákhitel rendszereket. Az egyénekre és a vállalatokra is országos szinten jelentős hatást gyakorló hitelrendszerek közül az összes kritériumot figyelembe véve Magyarország, Finnország és Svédország végzett az élen.

A kutatásból kiderül, hogy Magyarországhoz hasonlóan Ausztriában és Hollandiában is a 24-35 éves korcsoportból kerül ki a Diákhitelt igénylők zöme, a többi nyugat-európai országban jellemzően fiatalabb korban kerülnek kapcsolatba a hallgatók az említett hitellel, illetve egyedülálló a magyar rendszerben alkalmazott visszafizetési periódus. Míg Európa-szerte a legszélesebb körben elterjedt visszafizetési periódus 10-20 év, addig Magyarországon 65 éves korig kitolódik a törlesztési határidő.

Az egy főre jutó átlagos felvett hitelösszeg Magyarországon 2310 euró körül mozgott 2008/2009-ben, ez az összeg Angliában 13 614 euró volt.

A felmérés nyilvánvalóan a már bevezetett Diákhitel I-re vonatkozik, amelynek konstrukcióját korábban is dicsérték, és visszafizetési aránya is kiemelkedően magas - szinte mindenki pontosan törleszt (százból három a rossz hitel). Berlinger Edina közgazdász és mások viszont arra hívták fel a figyelmet korábban, hogy a kormányzat által az új tandíjrendszer mellé létrehozott Diákhitel II már jóval kockázatosabb és nagyobb összegekkel operáló modell, amely korántsem olyan önfenntartó, mint az első verzió, amelyben nincs állami támogatás. A közgazdász a veszélyek közül a magasabb bedőlési arányt, illetve a kamattámogatás miatti állami kockázatokat emelte ki, a HVG elemzése pedig egyenesen időzített bombának nevezte. A Diákhitel Központ cáfolta ezeket a feltételezéseket.