A Rogán Antal vezette V. kerületi önkormányzat ölébe hullott az aranytojást tojó tyúk, ugyanis az önkormányzati törvény tavalyi módosítása nyomán 2012 tavaly decemberrel megszüntették a Fővárosi Közterületi Parkolási Társaságot (FKPT), a parkolási feladatok kizárólag a kerületek kezébe kerültek, elvéve ezt a jogot a fővárostól. Az önkormányzati törvény módosítása miatt a Fővárosi Önkormányzatnak ki kell szállni a parkolási bizniszből, ebből következett a FKPT felszámolása.

A főváros e heti közgyűlése elé került 2012-es gazdálkodási jelentésből kiderül, amit az autósok eddig is sejtettek, hogy bombaüzlet a parkolási rendszerek üzemeltetése annak ellenére, hogy az önkormányzatok szívesen bújnak forgalomszabályozási megfontolások mögé, amikor a parkolásról beszélnek. 2012-ben a FKPT éves bevétele meghaladta 2,7 milliárd forintot, ami szűk három százalékos csökkenése az előző évhez képest. A társaság amúgy - ha cégként működne az ideális kkv mintapéldája lehetne: e bevételt 42 alkalmazottal érték el és a két "tulajdonos" önkormányzatnak kifizetett éves nyereség elérte a 1,5 milliárd forintot. Ráadásul mindezt növekvő hatékonysággal tette a társaság - vagyis csökkenő működési költségek mellett.

Így reagált cikkünkre az önkormányzat

A Fővárosi Önkormányzat és Belváros-Lipótváros Önkormányzata tavaly közös megegyezéssel, az új önkormányzati törvény parkolás-üzemeltetést érintő rendelkezései miatt szüntette meg a Fővárosi Közterületi Parkolási Társulást. A 2013. január 01-től hatályos szabályozás értelmében a parkolás-üzemeltetés a kerületi önkormányzatok feladata lett. Az FKPT racionalizált működtetésének első lépése az volt, amikor 2009. júniusában Belváros-Lipótváros Önkormányzata Rogán Antal polgármester kezdeményezésére úgy döntött, hogy saját kezébe veszi a parkolás-ellenőrzési tevékenységet. A polgármester a társulási tanács tagjaként évről-évre kezdeményezte az FKPT működési költségeinek csökkentését, a fenti lépése a sajtóban is nagy nyilvánosságot kapott. A döntés értelmében a feladatot 2009. november 01-től Belváros-Lipótváros Közterület-felügyelete látja el, amely a tulajdonos önkormányzatok szempontjából nem csak hogy eredményesebb, hanem lényegesen költséghatékonyabb működést eredményezett: az ellenőrzési költségek havi 40 millió forinttal csökkentek. 2013-tól további kiadáscsökkenést eredményezett, hogy a kerületi felügyelet az átvett üzemeltetési feladatokat 20 fővel látja el, amely a fele az FKPT korábbi létszámának.

A parkolás-üzemeltetési feladatok átvétele további működési költségcsökkenést és bevétel növekedést is eredményez mind Belváros-Lipótváros Önkormányzatának, mind a Fővárosi Önkormányzatnak. A két önkormányzat megállapodást kötött, melynek értelmében a Fővárosi Önkormányzatot továbbra is megilletik a tulajdonába tartozó közterületeken keletkezett parkolási bevételek. A bevételek megosztásának alapjául szolgáló számítási módszer szerint,  Belváros-Lipótváros Önkormányzata a havi működési költségek levonása után átutalja a Fővárosi Önkormányzatra eső bevételrészt, az eszközamortizáció azonban ebből nem kerül levonásra. A fentiek alapján kijelenthető, hogy a Fővárosi Önkormányzat az idei év végére tízmillió forintos nagyságrendben részesül nagyobb bevételben a tavalyi illetve korábbi évekhez képest.

A védett övezet behajtási engedélyeit részben a kerületi okmányiroda, részben pedig a BKK Zrt. adja ki, így az ominózus tétel nem vonatkozhat ezekre. A jelzett bevétel az úgynevezett "kizárólagos várakozóhelyek" éves megváltási díjaiból adódik, melyeket csak országos hatáskörű szervek (minisztériumok, országos intézmények) igényelhetnek külön jogszabály alapján, kizárólag térítés ellenében.

Mivel nem cégszerű működésről, hanem költségvetési intézményről volt szó, az előterjesztés joggal nem nyereségről vagy fideszes berkekben még csúnyábban hangzó (extra)profitról beszél, hanem 1,5 milliárd forintos "támogatásértékű működési kiadásról", illetve 156 millió forintos "pénzmaradványról" beszél, ami az utolsó fillérig a két önkormányzathoz került. A "pénzmaradvány"-profit jelentős része, 1,2 milliárd forint a V. kerületi belvárosi önkormányzathoz került, míg 265 millió forintot kapott a főváros év közben havi átutalásokkal. Az FKPT felszámolásával a teljes bevétel és profit a belvároshoz kerül 2013-tól.

Önkormányzati bevételek a parkolásból 2011-ben (millió forint)
Főváros részére támogatásértékű kiadás265,48
V. kerület részére támogatásértékű kiadás1037,2
Összes támogatásértékű kiadás (profit)1302,69
V kerületnek a parkolási ellenőrzésre185,45
Fővárosi eszközmegváltás12,3
Összes kifizetés az önkormányzatoknak1500,65
Forrás: Fővárosi Közgyűlés

A részletes számokból kitűnik, hogy a bevételeket tekintve négy lábon állt a parkolási társulás: a legfontosabb bevételi forrás a mobil parkolás volt, ezt követte a pótdíjazás és csak a harmadik helyen található a klasszikus érmés fizetés. A bevételek negyedik legfontosabb forrása a belvárosban gyakori zárt területekre vonatkozó behajtási engedélyek eladása. A beszámolóból kitűnik, hogy a kártyás fizető parkolás már a múlté, az ebből származó bevételek látványosan csökkennek, de hasonló a trend az érmés fizetésnél is. A kártyák helyét átvette a jóval kényelmesebb mobilparkolás - olvasható a bevételek részletezéséből.

Bevételek alakulása a FKPT-nél (millió forint)
20112012Változás (%)
Összes parkolási díj1598,381634,73102,3
Érmés fizetés406,45365,5589,9
Kártyás fizetés125,2675,4850,3
Mobilfizetés590,96706,77119,6
Várakozási díjkülönbözet16,416,28102,5
Pótdíj459,28470,63102,5
Szolgáltatások ellenértéke518,15397,1576,6
Egyéb bevételek224,12222,5799,3
Kamatbevételek16,614,486,5
Forrás: Fővárosi Közgyűlés


Még érdekesebb meglepetéseket tartogat a kiadások sora, a működési kiadások látványosan csökkentek: míg 2011-ben ez meghaladta az 1,01 milliárd forintot, addig tavaly 935,1 millió forint ment el erre a célra, vagyis a működési hatékonyság jelentősen nőtt. A működési költségek bő felét, 652,4 millió forintot végrehajtási díjelőleg, perköltség és az áfafizetés tette ki. Ügyvédi sikerdíjra 33,6 millió forintot költött a FKPT, a 21,2 milliós ügyvédi díjak mellett.

Dologi (működési) kiadások
20112012Változás (%)
Készletbeszerzés22,213,1259,1
Kommunikációs szolgáltatás2,22,299,8
Szolgáltatási kiadások45,5427,6660,7
Ügyvédi díj36,2721,258,5
Adós által fizetett ügyvédi díj103,1583,1680,6
Ügyvédi sikerdíj35,1833,695,5
Parkolókártya felhasználása más üzemeltetőnél58,0336,1662,3
Gépjármű tulajdonos adatlekérés6,255,9895,6
Mobil telefonos parkolás jutaléka33,871,85,3
Ingatlan nyilvántartásba vételi díj2,81,864,9
Fizetési meghagyás díja49,643,587,7
Vásárolt közszolgáltatás, áfa,szja594,7652,46109,7
Egyéb kiadás22,9412,353,6
Összes dologi kiadás1012,92936,1392,3
Forrás: Fővárosi Közgyűlés