A Költségvetési Felelősségi Intézet Budapestnek (KFIB) közérdekű adatszolgáltatásra vonatkozó megkeresére végre reagált a Magyar Államkincstár (MÁK), így az intézet eláll a pertől. A KFIB még 2011. április 29-én kért közérdekű adatszolgáltatás, a válaszul 2011. június 10-én végre megkapott adatokat már közzé is tette honlapján - közölte az intézet. A pozitív válasz nyomán Romhányi Balázs, a KFIB vezetője azt is kezdeményezte a MÁK-nál, hogy közös megegyezéssel kérjék a bíróságtól a per megszüntetését.

A KFIB a kormányzati zárolásokra, valamint a szállítói tartozásokra vonatkozó közérdekű adatokat tehát közzé tette, emellett reményét fejezte ki, hogy a jövőben gördülékenyebbek lesznek a hasonló adatszolgáltatások, így erősödhet az együttműködés a kormányzati szervek és a civil szféra szervezetei között - írta közleményében a KFIB.

Romhányi két kérdésben igényelt közérdekű adatokat még áprilisban. Az egyik arra vonatkozott, hogy a 2011 februárjában kormányhatározatban előírt, közel 250 milliárd forint összegű zárolást az egyes tárcák pontosan melyik költségvetési előirányzatokon hajtották végre, míg a másik az egyes központi költségvetési szervek szállítókkal szembeni tartozásának 2009 és 2010 végi állományára kérdezett rá.

A most közzétett MÁK-adatok alapján 2010 végén a központi költségvetési szervek szállítókkal szembeni tartozása 143,8 milliárd forint volt, szemben az egy évvel korábbi 123,7 milliárddal. Ezen belül a következő évet terheló adósság értéke érdemben, a 2009-es 38,9 milliárdról tavaly 59,8 milliárd forintra emelkedett.

A zárolás részletei idekattintva olvashatók.