Lényegében nem változott a magyar-szerb határon az országba bejutó illegális határátlépők száma annak ellenére, hogy április végén átadták az érzékelőkkel és kamerákkal felszerelt új kerítést - írja a Magyar Nemzet. Az elmúlt szűk három hétben ugyanannyi menekült próbált átjutni a védművön, mint előtte hat hét alatt. Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt ígérte a magyaroknak, hogy az új védelmi rendszer bármilyen embertömeg feltartóztatására alkalmas - emeli ki a napilap.

Toroczkai László, Ásotthalom jobbikos polgármestere elmondta a napilapnak, hogy tudomása szerint a bevándorlók a legkülönbözőbb módszerekkel próbálják leküzdeni a magyar kerítést. Nem hivatalos forrásból úgy tudja, hogy Kelebiánál még egy alagutat is felfedeztek, nem is kicsit, egy kilométer hosszút.

A 155 kilométeres magyar-szerb határszakaszon felhúzott második kerítés költségét Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára 4,8 milliárd forintra tette és ehhez hasonló összegről beszélt Lázár János is. A  Miniszterelnökséget vezető miniszter március elején még több mint 28 milliárdos költségről beszélt.