Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az amerikai tőzsdék csütörtöki esése utáni kisebb pánikhangulattal indult ugyan a kereskedés a magyar tőzsdén pénteken, a kezdeti eladói roham után azonban az eladók uralták a napot, fittyet hányva a főbb európai és az orosz tőzsdén eső árfolyamokra.


A blue chipek közül OTP részvényei vezették délutánra az emelkedést, bár a nap elején még 2727 forintig is leöntötték árfolyamát a nap végére 2998 forintig kúszott fel az ára, ami 6,9 százalékos emelkedést jelentett. Az OTP esetében az emelkedést támogatta, hogy a horvát hrivnya a kamatemelések hatására erősödni tudott a dollárral szemben, illetve az egész tőkepiacra kedvezően hatott, hogy késő délután az amerikai elnök bejelentette, hogy kapnak gyorssegélyt az amerikai autógyárak.


A Mol esetében nem volt ilyen nagy a mozgás napközben, a 10 250 forintos nap eleji alj után 3,7 százalékkal 10 940 forintig tudott emelkedni az árfolyama.


Az elmúlt napok egyhelyben toporgása után a Magyar Telekom pénteken sem tudott emelkedni, talán a hétfői várható kamatcsökkentés jót tehet az árfolyamnak. A nap eleji pánikban egyébként még 550 forinton is forgó papír végül 555 forinton 0,2 százalékos pluszban zárt.

A Richter 6,2 százalékkal 27 300 forintig esett vissza, a kisebbik gyógyszercég azonban - amelynek a megjelent közgyűlési meghívója nem tartalmazott különösebb hírt - 1,9 százalékkal 10 550 forintig drágult.


Bár a BUX  a nap végén visszaesett kicsit, így is a reggeli 1,5 százalék körüli mínuszról zárásra 12 664 pontig tornázta fel magát, ami 0,7 százalékos pluszt jelentett. 


A kisebb papírok indexe a BUMIX 1,6 százalékkal 1465 pontig esett. E cégek közül a legtöbbet az FHB este, amely 12,3 százalékkal 675 forintig csúszott vissza zárásra, míg a Synergon 4 százalékkal 511 forintig esett. Ugyanakkor Konzum 13 százalékkal 147 forintig, a Rába 4,5 százalékkal 645 forintig, míg a Freesoft 4,6 százalékkal 2484 forintig emelkedett. A nap nyertese az EHEP lett, ami 25 százalékkal 1100 forintig emelkedett.