Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Fürjes Balázs közölte, a pénz az Emberi Erőforrások Minisztériuma rendelkezésére áll, "indulhatnak az utalások". Az igényelt forrásokat rendben megkapja a főváros, valamint az érintett kerületek - írta az államtitkár, jelezve, hogy erről a múlt héten egyeztetett Kiss Ambrus főpolgármester-helyettessel.

Fürjes Balázs emlékeztetett: a kormány az EBP keretében 2020-2024 között évi 10 milliárd forinttal, összesen 50 milliárddal támogatja a budapesti kerületek egészségügyi fejlesztéseit. A pénzt a kerületek háziorvosi és szakorvosi rendelők felújítására, építésére, bővítésére, terápiás, diagnosztikai eszközök beszerzésére fordíthatják vagy olyan, a koronavírus-járvány idején kiemelkedően fontos fejlesztésekre, mint például a telemedicina.

A források elosztására idén is Karácsony Gergely főpolgármester tett javaslatot, a kormány pedig ennek megfelelően folyósítja a pénzt az érintett kerületeknek - idézi az MTI Fürjes Balázst. (Végül is van még egy hónap hátra 2021-ből, hogy az idei évre vonatkozó támogatást utalja a kormány, amiről 2019-ben megállapodott a fővárossal. A 2023-as budapesti atlétikai vb megrendezésének támogatásáért a kormány öt év alatt 50 milliárd forint támogatást ígért a fővárosnak az egészségügyi alapellátás és járóbeteg-szakellátás fejlesztésére - a szerk.)

Fürjes most arról ír, hogy a cél az egészségügyi alapellátás és a járóbeteg-szakellátás fejlesztése a budapesti kerületekben; olyan igényes, jól felszerelt szakrendelők, ahol hatékony a gyógyítás és méltók a körülmények. "Minden politikai vitán felül álló célok ezek, amelyekben teljes az egyetértés a kormány és a főváros között" - zárta bejegyzését az államtitkár.

Az utalás késlekedése miatt korábban találgatások folytak, hogy a 2023-as atlétikai vb-ről szóló megállapodás felmondása miatt a kormány esetleg visszatartja a 10,2 milliárdost forrást.