A Magyar Közlönyben megjelent rendelet a 2019-es uniós rendeleten alapul. A légiközlekedésről szóló törvényt korábban az Országgyűlés úgy módosította, hogy abba bele vette a drónokat is. Ez február 10-én lép hatályba és ehhez igazodik a pilóta képzési rendelet hatálya is.

Drón minden olyan pilóta nélküli légijármű (legyen az forgó- vagy merev szárnyú), amely nem minősül játéknak, vagyis 120 grammnál nehezebb és pilótától több mint 100 méterre képes eltávolodni és kamerát is visz magával. Ezek pilótáit távoli pilótáknak nevezi a jogszabály és nekik online képzésen kell részt venniük, majd vizsgát kell tenniük.

A képzést csak a légiközlekedési hatóság által nyilvántartásba vett szervezet végezheti. A légiközlekedési hatóság által nyilvántartásba nem vett képzőszervezet által végzett képzés, valamint a képzés elvégzéséről kiadott igazolás joghatással nem bír.

A képző szervezet a tanfolyamot a légiközlekedési hatóság által meghatározott tantervi és vizsgakövetelmény, valamint ügyviteli és bizonylatolási rend alapján tartja meg. A képző szervezet a honlapján közzéteszi

  • a képzésre történő jelentkezés feltételeit,
  • a képzés szintjét, tartalmát, a tanterveket, a tantárgyakat, tantervi óraszámokat és
  • a képzés díját.

A távoli pilóta a vizsgán való részvételért díjat köteles fizetni, amelynek mértéke megegyezik a közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek képzésével, továbbképzésével, utánképzésével és vizsgáztatásával összefüggő díjakról szóló miniszteri rendeletben, a számítógépes elméleti vizsga díjával. Ez jelenleg 4 600 forint.

A légiközlekedési hatóság évente egy alkalommal pályázatot hirdet az e-learning rendszerű képzésben alkalmazható zárt rendszerű távoktatási képzésmenedzsment rendszer és az e-learning rendszerű képzéshez szükséges digitális tananyagok tanúsításának, minősítésének megszerzésére. A pályázónak díjat kell fizetnie, melynek mértéke tananyagonként és rendszerenként 500 ezer forint. A sikeres akkreditáció eredményeként a légiközlekedési hatóság a rendszert vagy tananyagot a képzési tevékenység során felhasználhatónak minősíti, és akkreditációs számmal látja el. Az akkreditáció időbeli hatálya legfeljebb 38 hónap, a kihirdetést követően.

Amíg a tanfolyamokat nem az akkreditációs pályázaton megfelelt szervezetek végzik, addig az online tanfolyamokat a KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. végezheti, akkreditáció nélkül is.