A Völner-Schadl ügy ügyészségi indítványa mind a hét esetben nagyjából ugyanazt a sémát írja le a végrehajtói rendszerben kialakult hűbéri rendszerre - írja a nyomozás iratait megszerző 444.hu az új cikkében. Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) elnöke felajánlotta a szakterületen többnyire járatlan, de a szükséges jogi végzettséggel rendelkező embereknek, hogy elintézi nekik a végrehajtói kinevezést, ha kifizetik neki utólag a behajtások után elért osztalék 50, vagy akár 100 százalékát.

Ezek a jogvégzett emberek elfogadták az ajánlatot, benyújtották az álláspályázatot, amelyet - sokszor tapasztaltabb, például régóta végrehajtó-helyettesként dolgozó vetélytársakkal szemben - meg is nyertek, Völner Pál volt igazságügyi miniszterhelyettesnek és a végrehajtási területért felelős kormánybiztosnak hála. Megalapították a végrehajtói irodákat, majd a nyomozati anyag ezek után mindenkinél részletezi, hogy pontosan melyik napon, pontosan hány milliót juttattak el Schadlnak.

Az elvileg őket illető és általuk készpénzben felvett, majd átadott osztalék helyett kvázi-fizetést kaptak vissza az osztalékból Schadltől, azt is készpénzben. A hét kinevezett végrehajtó közül négy 40-80 milliót adott Schadlnak, hárman viszont 190-250 milliót, mindezt másfél és három év közötti idő alatt. Cserébe Schadl havi 1-2 millióst juttatott nekik, a pár száz ezres fizetésük mellé - derül ki a nyomozó ügyészségi iratokból.

Repkedő tíz- és százmilliók

Nem érdektelen egybeesés, hogy Völner Pál fideszes képviselő  és miniszterhelyettes is nagyjából így kapta a pénzét a nyomozás szerint. Schadllal három éven keresztül találkozgatott rendszeresen, és nagyjából kéthavonta jutott pénzéhez, havi bontásban átlagosan 2,2 millióhoz. Az összegekből is egyértelműek az erőviszonyok: Völner a vád szerint 83 milliót kapott, míg Schadlnak a végrehajtók összesen 884 milliót fizettek.

Nem engedték ki

Továbbra is letartóztatásban a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke - közölte a cikk megjelenését követően a Központi Nyomozó Főügyészség. A sajtóközleményben az áll, hogy "a sajtóban megjelent találgatásokkal ellentétben a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke jelenleg is letartóztatás hatálya alatt áll. A Központi Nyomozó Főügyészség erre vonatkozó indítványának megfelelően, a bíróság a kényszerintézkedést 2022. március 8. napjáig meghosszabbította.
Az előnyért hivatali kötelességét megszegve elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő széles körű nyomozás folyamatos, a főügyészség az eljárási cselekményeket soron kívül végzi és valamennyi felmerült bűncselekmény gyanúja esetén megteszi a szükséges intézkedéseket."

A nyomozati iratok szerint ezek a végrehajtók egyértelműen Schadl kegyétől függtek, és ő kénye-kedve szerint rendelkezhetett velük. A végrehajtói kar elnöke mondta meg, hogy ki kaphat irodát, ő utalta a havi 1-2 milliós kvázi-fizetéseket, de sokszor arra is ő tett ajánlatot, hogy melyik ügyvéddel és melyik könyvelővel szerződjenek, illetve saját magát jelölte ki a hét kezdő végrehajtó mentorának. Többektől azt is kérte, hogy szálljanak be egy másik irodába helyettesként vagy résztulajdonosként, és a vallomásokban visszatérő elem, hogy erre nem mernek nemet mondani sem ők, sem a másik fél.

Sofőr zacskókkal és dobozokkal

A pénzeket Schadl egyik alkalmazottja, úgymond sofőrje, egy jól megtermett férfi szedte be a végrehajtóktól, szintén nagyon szabályszerűen: nem csak átvette a milliókat, hanem szinte mindig a bankfiókba is elkísérte a delikvenseket, illetve ő szállította ki a havi „fizetésüket” is. Azt meglehetősen pontosan lehet tudni, hogy mikor és mennyi pénzt kapott Schadl, hiszen a nyomozók bekérték a végrehajtói irodák bankszámláinak forgalmi adatait, illetve Schadl pénzügyesének laptopját is lefoglalták egy házkutatás során. 

Azt gondolná a naiv olvasó ezen a ponton, hogy annyira egyértelmű ez a történetszál, hogy nem lehet semmi bonyodalom. Dokumentálva van, hogy Schadl hordja a pénzt Völnernek, hogy Völner kinevezi a megfelelő végrehajtókat, akik aztán hordják a pénzt Schadlnak. Mit lehet erre mondani? Ennek ellenére a hét gyanúsított végrehajtó közül öten tagadták a vádakat, és mind meglehetősen hasonló történetet adott elő az ügyész és a bíró kérdéseire: nem kérek szívességet Schaldl Györgytől és csak kölcsönt kaptak tőle. Két végrehajtó beismerő vallomást tett - derül ki a 444.hu cikkéből.