Új típusú, meglepetést hozó kasszasöpréssel zárul az idei év, az Egészségbiztosítási Alapban képződött maradvány egy részének kiosztásáról a december 19-én megjelent kormányhatározatból csak annyit lehetett megtudni, hogy azt a gyógyító-megelőző kassza összevont szakellátási fejezet előirányzatának megemelésére szánta a kormány, de adós maradt az összeg szétosztását taglaló útmutatóval.

Első lépésben már az meglepetést okozott, hogy az E. Alap októberi teljesítse alapján még legalább 30 milliárd forint kiosztására számítottak a szolgáltatók, a hírek szerint ez előbb 20 milliárdra csökkent, a vg.hu múlt hét végi cikke pedig már csak 10 milliárdról írt. Az összeg mellett a kiosztás módja is szokatlan, az intézmények ugyanis nem  szektorsemlegesen részesültek a 10 milliárdból, az önálló járóbeteg szakrendelők ugyanis kimaradtak a pénzosztásból.

Így nem lehet megerősíteni a háziorvosokat

A járóbeteg-ellátók szövetsége közleményben kifejti, hogy egyetért a kórházi adósság csökkentésének szándékával, azonban mint lapunknak Pásztélyi Zsolt, a Magyar Járóbeteg Szakellátási Szövetség leköszönő elnöke elmondta, közben arról sem lenne szabad megfeledkezni, hogy az adósság felhalmozásra a sajátosságainál fogva képtelen járóbetegellását lerohad.  A szakpolitikában hiába tűzik ki a háziorvosi ellátás megerősítését, az elképzelhetetlen megfelelő járóbeteg szakellátás nélkül.

Ha nincs szakrendelés, a háziorvos sokszor tehetetlenné válik. Egy járóbeteg szakellátó ereje és lehetősége nagyban függ a finanszírozástól és a humánerőforrás helyzettől, ám mivel több mint öt éve nem volt alapdíj emelés, így sokszor már vállalkozó formában is nagyon nehéz megfelelő szakorvosokat találni a rendelőkbe - mondja Pásztélyi Zsolt.

A járóbeteg szakellátók 2010 és 2012 között, éppúgy mint minden központilag finanszírozott intézmény, kaptak a kasszamaradványból, 2013-ban már csak a kasszából év elején elvett összeget kapták, idén viszont a jelek szerint  teljes egészében kimaradtak az előző években megszokottá vált többletjuttatásból, azaz nominálisan csökkent finanszírozásuk.

A diszkriminatív kiosztás folytatásával a jelenleg még jól működő, bár napi finanszírozási és humán erőforrás gondokkal küzdő járó szakellátók is konszolidációra szorulnak (az önkormányzatok, amit tudnak megtesznek, de ezt teljesen nem lehet rájuk hárítani forráshiány miatt), vagy a működésüket részben/egészben megszüntetik, ami óriási betegellátási gondokat fog okozni, és ez semmiképp nem lehet a cél - figyelmeztet a szövetség közleményben is.

QP | Quality Placement