Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A homogén nemzetállamok koncepciója sajátos magyar elképzelés - jelentette ki Martonyi János, a korábbi külügyminiszter a Hungarian Business Leaders Forum (HBLF) elnevezésű konferencián.

"Ezzel az álláspontommal nem leszek túlságosan sikeres. Úgy érzem, hogy természetesen ha a nemzetek Európájáról van szó, akkor azzal egyetértek. Nem igazán értek egyet a homogén nemzetállamok kategóriájával, döntően azért, mert ebbe a homogén nemzetállami szupremácia koncepciójába nem igazán tudom elhelyezni a három-négymillió magyar honfitársamat, a magyar nemzetnek a részeit" - mondta a magyar diplomácia korábbi vezetője. (Le kell-e Magyarországnak feküdnie az oroszoknak?)

Nem fukarkodott a szavakkal Stumpf István, az első Orbán-kormány kancelláriaminisztere sem. Szerinte ma már egyre kevésbé indokolt az, hogy a magyar alkotmányosság testén legyen egy olyan nyílt seb, amit a gazdasági alkotmányossági kompetenciák felfüggesztése vagy korlátozása jelent. "Ugye a magyar Alkotmánybíróság a központi költségvetés végrehajtása, központi adónemek, helyi adók központi feltételei, illetékek, járulékok, vámok tekintetében csak meghatározott feltételek esetén indíthat el vizsgálódást. Szerintem az alkotmányosság teljes spektrumának a helyreállítása ma már, öt évvel az új alaptörvény életbe lépése után indokolt lehet."- mondta az egykori miniszter a Hír Tv beszámolója szerint.

"Amiatt alkotmánybíróként mindenképpen aggályaim vannak, hogy ha rövid távú politikai érdekek, cselekvőképességi vagy döntéshozatali kényszerek miatt átlépünk néhány olyan fundamentális, alkotmányos értéket, például a visszamenőleges hatályú jogalkotás tilalmát, akkor hosszú távon lehetetlenítjük el a mindenkori kormányzatoknak a mozgásterét. Tehát én azok közé tartozom, akik tisztában vannak a kormányzati lépések szükségességével és gyors cselekvőképességével, de mindezt az alkotmányos keretek tiszteletben tartásával kell tenni" - jelentette ki Stumpf István.