Kiderült ugyanis, hogy az EU egyetlen eurót sem ad a megvalósítására, így az egészet a központi költségvetésből kell finanszírozni. Ennek ütemtervét, a megvalósítás szakaszaihoz rendelt pénzeket és feladatokat véglegesítik.

A projekt léket kapott, maga a miniszterelnök sincs meggyőződve arról, hogy úgy és akkora költségveéssel van szükség rá, ahogyan a törvény és a kormányhatározat tartalmazza - fogalmazott a lap névtelenséget kérő minisztériumi forrása. A Múzeum-Liget 158 milliárd forintba kerül, amelyet 2018 márciusáig kell biztosítani.

A hetilap szerint Orbán Viktor kormányfőt elsősorban nem a szakmapolitikai érvek gondolkoztatták el, hanem az, hogy a Ligettel párhuzamosan zajlik a budai Vár felújítása, ami ugyancsak százmilliárdos tétel - első körben. A Vár és környezetének megújítása, a város vérkeringésébe kapcsolása húszéves program, és több száz milliárd forintot igényel. Egyszerre két ilyen volumenű beruházást nem bír el a büdzsé, valamelyiket takarékra kell állítani. Az alternatíva a Zoboki Gábor által fémjelzett koncepció lehet - az a Városligetre kiírt pályázaton az új Nemzeti Galériát csapatával a Várba tervezte - írta a hetilap.

QP | Quality Placement