Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Pancsolt ital, számla nélküli értékesítés, feketefoglalkoztatás és más szabálytalanságok után kutakodik  a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kocsmák és más szórakozóhelyek ellenőrzése során - derült ki a Magyar Nemzet cikkéből. Hamarosan kiderülhet, változott-e a vendéglátók gyakorlata ebből a szempontból, Budapesten ugyanis hosszabb távú és számos kerületre kiterjedő kocsmarazziába fogott az adóhatóság.

A NAV a főváros kilenc déli kerületében kezdett vizsgálódásba, így a XVIII., XIX., a XX., a XXI., a XXII. és a XXIII. kerület mellett Ferencváros, Újbuda és a Hegyvidék italméréseiben és vendéglátóhelyein is feltűnhetnek a hivatal emberei. Az adóellenőrök mellett pénzügyőrök is részt vesznek az ellenőrzésekben. Az ellenőrzés-sorozat október 18-án indult, és két hónapig, vagyis december 18-ig tart.

A hatóság éppen a közelmúltban fejezett be egy hasonló razziát. A NAV augusztus végén egyik megszokott helyszínén, a fővárosi bulinegyedben, vagyis a VI. és a VII. kerület turisztikailag frekventált területein vizsgálódott. A járvány előtt jelentős forgalmat bonyolított le a budapesti belváros szórakozónegyede, de nemcsak vendégekből, hanem szabálytalanságokból is bőven akadt.

Akkor az esetek több mint felében derült fény valamilyen problémára. Gyakori volt a zárjegy nélküli alkoholtermékek forgalmazása és az is, hogy gyengébb minőségű italokkal töltötték fel a prémiumkategóriás üvegeket. Akadt néhány vállalkozó, aki nem kockáztatott: az előre meghirdetett ellenőrzés hetére inkább technikai üzemszünetet tartott, s nem nyitott ki.