Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A pályázatok beadási határideje 2022. július 27., az eredményhirdetést várhatóan augusztus 15-én tartják. A nyertes pályázatot négymillió forinttal honorálják, a tender összdíjazása 12,7 millió forint - tették hozzá.

Az önkormányzat közlése szerint a megújítandó 10 300 négyzetméternyi terület a metrómegállóhoz kapcsolódó teret, az élelmiszer-áruház melletti parkolót, valamint az Ecseri út - Üllői út - Dési Huber utca egy-egy szakaszát foglalja magába.

A rekonstrukció során a teret keresztező út megszűnik, a buszmegállók kikerülnek a tér szélére, így több hely jut majd új növényeknek is. Fontos cél, hogy a tér változatlanul a József Attila-lakótelep kapujaként funkcionáljon - írták.

Az önkormányzat szándéka szerint egy "ökológiai folyosót" is kialakítanak a területen kerttel és tanösvénnyel. A pályázó feladata lesz hat, egységes arculatú, új pavilon megtervezése és a helyük kijelölése is - sorolták.

A zsűri elnöke Baranyi Krisztina (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP), Ferencváros polgármestere és Erő Zoltán, Budapest főépítésze.