Bucsi László felszólalásáról a Fehérvár FMC tett közzé a felvételt a YouTube-on. A főigazgatót az késztette a drámai adatok közlésére, hogy csak kevesen regisztráltak a kórházban hétfőn indult, háromnapos tömeges oltásra: az intézménybe 7100 adag vakcina érkezett, a jelentkezők száma azonban nem érte el a háromezret - írja a hvg.hu.

Hogy érzékeltesse a Fejér megyei járványhelyzet súlyosságát, Bucsi László elmondta, hogy a múlt hétre az a megye lett a Dunántúlon a leginkább átfertőzött, és országosan is csak Borsod-Abaúj-Zemplén előzi meg. A kórházukban 125 intenzív ágyat készítettek fel a koronavírusos betegek ellátására, amelyek két és fél héttel ezelőtt szinte mind megteltek, csupán kettő maradt szabad közülük. Most úgy tűnik, hogy ez a kapacitás elegendő lesz, mert „mennek visszafelé a számok”.

Azt is közölte ugyanakkor, hogy az intézményben lélegeztetőgépre kerülő betegek 84 százaléka meghal.

A magas halálozási arány miatt a kórház két hűtőkonténert bérelt, amelyeket az udvaron helyeztek el, két héttel ezelőtt pedig annyira rossz volt a helyzet, hogy azok is megteltek. "Olyan Magyarország történetében nem volt még, hogy a krematóriumokat arra kérték, hogy három műszakban dolgozzanak. Tragikus a helyzet, és nem jut el az emberekhez" - mondta a kórházigazgató.

"A vakcinát föl kell venni, mert jön a negyedik hullám. Egyre súlyosabbak! Az első nagyon enyhe volt, a második kicsit súlyosabb, a harmadik meg nagyon súlyos volt, de a negyedik elviszi a fél országot, ha visszajön. És ez ellen egyetlen dolog van, amivel tehetünk: a vakcina. Mindegy, hogy milyen vakcina" - mondta a főigazgató.

Felszólalásában jó hírként említette, hogy a sürgősségi Covid-ambulanciára az utóbbi héten jelentősen kevesebben kerültek, mint korábban. "De ez nem jelenti azt, hogy megnyugodhatunk."