Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A kormány a mai ülésén megvizsgálta az egyik amerikai növényolajgyártó (Bunge Zrt., a Vénusz gyárója) jelzését az áfacsalások kapcsán - közölte Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter.

A miniszter elmondta: NAV 2013 decembere óta büntetőeljárást folytat, élelmiszeriparban elkövetett, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt, összesen háromezer vizsgálat zajlik. (A cég két évvel korábban tett bejelentést. A szerk.)

A bűnszervezet 12 gazdasági társaságból állt, cukrot, étolajat, kávét hoztak be Szlovákiából, a kár meghaladja a kétmilliárd forintot. A NAV februárban 50, májusban 400 helyszínen tartott helyszíni vizsgálatot. Azonosították a bűnszervezet vezetőjét, 8-an vizsgálati fogságban, 4-en előzetes letartóztatásban van, 4-et közokirat-hamisítással vádolnak, 800 millió forint értékben rendelt el vagyonlefoglalást a NAV, együttműködésben a szlovák hatóságokkal - derült ki a miniszteri tájékoztatásból.

Ennek alapján arra kérik az amerikai nagykövetséget, ha tudomásuk van további korrupciós tevékenységről, hozzák nyilvánosságra, ezzel is segítve a magyar hatóság munkáját. (Véleményünk szerint a miniszter összemosta az áfaügyet azzal, ami vélhetően valóban szúrja az amerikaiak szemét, méghozzá a kormányzati szinten is jelenlévő korrupcióval. A szerk.)

A bejelentést követően Varga Mihály visszatért a kormányülésre, ám az még elhangzott, hogy ma délután lesz még egy újabb tájékoztató.