Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Matolcsy György szerint, aki egy nemzeti érdekeket feladó, gyors tárgyalást kíván a Valutaalappal és az Európai Unióval, az ahhoz járulna hozzá, hogy a magyar kormányt, a gazdaságpolitikát gyámság alá helyezzék. A nemzetgazdasági miniszter kifejtette: Magyarország miniszterelnöke és a kormány egy lépésről lépésre, a nemzeti érdekeket óvó tárgyalási folyamatot választott.

Elmondta: az Európai Központi Bank (ECB) által kifogásolt jegybanktörvénnyel kapcsolatos pontokból azokat terjesztették az Országgyűlés elé, amelyeket az Európai Unió joganyaga alapján az unió bizottsága megalapozottnak tartott.
"Ezzel sok mindent kimondtunk, azt is, hogy az Európai Központi Bank felvetéseinek többségét az Európai Unió joganyaga alapján az Európai Unió Bizottsága nem tartotta képviselhetőnek" - mondta a miniszter.

Megjegyezte: "Ha mi azonnal minden pontot elfogadunk, azzal nemcsak a nemzeti érdek feladásának ösvényére tértünk volna vissza, amelyre nem fogunk, hanem nagyon rossz példát is adtunk volna az Európai Unió számára. Akkor a bizottság minden országgal szemben, minden vitás területen a magyar példára hivatkozva mondhatta volna a következő néhány hónapban, évtizedben a tagállamoknak: nézzétek, a magyarok is belementek abba, hogy az Európai Unió joganyagával nem megalapozott kifogásokat jogszabályi módosítással kezelte".

Matolcsy György szerint az Európai Unió történetének egyik legfontosabb küzdelme folyik, az EU centralizációs és a tagállamok nemzeti érdekeket képviselő törekvései között. "Mi ebben határozott, nemzeti érdekeket óvó, ezért lépésről lépésre haladó folyamatot viszünk. Szeretnénk - és meg is fogjuk - őrizni Magyarország pénzügyi mozgásterét" - mondta Matolcsy György az Országgyűlés Fogyasztóvédelmi Bizottsága ülésén.