Orbán az EU-csúcsról

Felelőtlen kaland lenne úgy csatlakozni az EU-csúcson felvetett kormányközi megállapodáshoz, hogy még nem ismerjük a pontos részleteket - mondta Orbán Viktor kormányfő a szombat délben felvett és vasárnap este az m1-en levetített Betlen Jánosnak adott vezette interjúban.

QP | Quality Placement

Ha a devizaövezet tagjai nem állnak rá a mostani brüsszeli csúcs által kijelölt útra, akkor tönkre mennek, ilyen szempontból nekik nincs választásuk. Egy fokkal egységesebb gazdaságpolitikára van szükségük, amelynek a vége a politikai unió is lehet. Kilenc további ország van, akik most még nem tudnak vagy még nem akarnak csatlakozni az euróhoz, ezek az országok megvitatják a saját Országgyűlésükön a döntést. Ebbe a csoportba tartozik Magyarország. A harmadik csoport, amely teljes mértékben elutasítja a javaslat elfogadását, az egyfős, és azt az Egyesült Királyság alkotja.

Korábban az EU-s csúcson az a hír terjedt el, hogy Magyarország is a megegyezést elutasító csoportba tartozik - ezért merült fel a beszélgetésen a kérdés.

Nem csak a tartalékok terhére alakítanák át a büdzsét

A költségvetés átalakítása kapcsán a kormányfő elmondta, hogy mind a GDP-ütemet, mind a forint euróval szembeni árfolyamát újragondolja a kormány. A jelenlegi makropálya másfél százalékos növekedéssel számol, a jelenlegi helyzet alapján viszont félszázalék tűnik a felső határnak. Ennek oka, hogy az eurózóna országai rosszabbul teljesítenek, mint arra korábban számítani lehetett. Ráadásul ha az eurózóna országai nem tudják megerősíteni gyorsan a devizaövezetet, márpedig úgy tűnik, ebbe az irányba haladnak a folyamatok, akkor a korábbinál jóval gyengébb forinttal kell újraszámolni a költségvetést.

Bár a kormány - ehhez hasonló esetre felkészülve - jelentős tartalékkal tervezte meg a költségvetést, a cél az, hogy úgy alakítsák át a büdzsét, hogy későbbre is maradjon tartalék a problémák kezelésére. (Mindez a Napi Gazdaság Online írása alapján további megszorításokat jelent.)

A bankok nem biztos, hogy túlélnék a kormány javaslatait

A válság terheit szét kell osztani a teljes társadalmon, beleértve a bankokat és a multinacionális vállalatokat is. Mindeközben meg kell erősíteni a középosztályt, a családokat, a devizahitelek végtörlesztése is ezt szolgálta. Ezért olyan az adórendszer, amilyen. Ugyanakkor minden olyan tényezőt, amely újratermeli Magyarország adósságát, át kell alakítani. Ez biztosítja, hogy 2013 Magyarországon az elrugaszkodás éve legyen - vázolta Orbán.

A bankoknak is érdeke, hogy közösen kitaláljanak a kormánnyal a devizahitelesek helyzetét kezelő megoldást. Azt a megoldást amit a kormány javasolt ugyanis nem biztos, hogy túlélnék. Ilyen politikát kevesen csináltak ebben az országban, de ilyen helyzetet kevesen is örököltek. Az út nem könnyű, azonban Magyarország meg fog állni a lábán, szemben más országokkal, akik nem lépték meg azokat a lépéseket, amelyeket Magyarország meglépett.

Fellegi maradhat a kormányban?

A kormányfő méltányolta, hogy Fellegi Tamás a Nemzeti Erőforrás Minisztérium tárcavezetője úgy látta, egyszerre nem lehet megoldani a minisztérium vezetését és az IMF-fel folytatott tárgyalás irányítását, ugyanakkor neki a kormányban kell maradnia, hogy kellő súllyal tudja képviselni a magyar álláspontot. A döntés részleteit hétfőn ismertetik.

A miniszter korábban úgy nyilatkozott, hogy lemondásával nem gyengülne az IMF-delegáció súlya.