Az egyes kivitelezés alatt álló beruházások megvalósításához szükséges többletforrások biztosításáról szóló kormányhatározat a Magyar Közlönyben jelent meg. 

Az új Nemzeti Atlétikai Központ megvalósításához szükséges 203 milliárd forintos forrást 2020-ban hagyta jóvá a kormány. Ezt most 238 milliárdra emelte.

A nyíregyházi stadion beruházására tavaly hagyott jóvá a kormány 19,2 milliárdot, ez most 23,9 milliárdra emelkedett.

A Ferencvárosi Szabadidő- és Sportpark részeként szabadtéri atlétikai edzőpályák és kapcsolódó létesítményei megvalósításáról idén áprilisban döntött a kormány. A határozatban 24,5 milliárd forint szerepelt, amely fél év múltán 31,2 milliárdra emelkedett.

Az Országos Sportegészségügyi Intézet infrastrukturális fejlesztésére tavaly márciusban 6 milliárdot irányzott elő a kormány, ebből 9,1 milliárd lett.

A Testnevelési Egyetem új kampusza, valamint a hozzá kapcsolódó sportlétesítmények, szálláshelyek és szolgáltató egységek megépítésének érdekében szükséges forrásokról még 2016-ban döntött a kormány. Az akkori finanszírozásban 

  • 2017-ben 23 milliárd 450 millió,
  • 2018-ban 14 milliárd 917 millió,
  • 2019-ben pedig 6 milliárd forint szerepelt.

Ezeket most megtoldotta a kormány a 2023. évi 7 milliárd 182 millióval.

A berettyóújfalui strand, uszoda és gyógyvizes fürdő fejlesztéséhez 2018-ban 1 milliárd 72 millió forint központi költségvetési támogatást hagyott jóvá a kormány. Ez 1 milliárd 665 millió forintra emelkedett.

A Budapest Környéki Törvényszék elhelyezéséhez szükséges beruházásra 2019-ben biztosított 10 milliárd 334 millió forintot a kormány, amely 11 milliárd 606 millióra növekedett.

A Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika műtéti épületének rekonstrukciójára 2020 nyarán hagyott jóvá a kormány 3,9 milliárdot, amit most 5,1 milliárdra emelt.

A felcsúti Endresz György Általános Iskola építésére az eredeti támogatás 2020-ban 6 milliárd 371 millió forint volt, amely 6 milliárd 917 millióra növekedett.

A kisvárdai multifunkciós sportcsarnok építésére - szintén 2020-ban - 6 milliárd 350 milliót hagyott jóvá a kormány, ezt emelte 6 milliárd 943 millióra.

Az Országos Széchényi Könyvtár archívumainak elhelyezését szolgáló archivális raktár fejlesztésére az előirányzat 23,3 milliárd volt 2020-ban, ebből 25,5 milliárd forint lett.

A Miskolci Egyetem Tudományos Adatelemző Módszertani Központ és Levéltári Nyílt Kutatási Adatforrástár megvalósítására tavaly hagyott jóvá a kormány 9,7 milliárd forintot. Ez növekedett 13,2 milliárd forintra.

A geszti Tisza-kastély rekonstrukciójára - szintén tavaly - 7 milliárd volt az előirányzat, a megemelt támogatás már 11 milliárdot tesz ki.

A Nemzeti Filmintézet Közhasznú Nonprofit Zrt. telephely fejlesztésre 41,7 milliárd forinthoz jutott tavaly júliusban. Az emelt összeg 52,9 milliárd lett.

A kőszegi volt MÁV Gyermekotthonban Új tudásközpont „Campus” kialakítására 12,5 milliárd volt az előirányzat múlt év szeptemberében, ez az összeg 16,5 milliárdra emelkedett.

A Dunakeszin gimnázium, technikum és szakképző iskola, valamint uszoda kialakításának állami finanszírozásáról idén februárban döntött a kormány. Az akkori határozatban 49,6 milliárd forint szerepelt, ebből lett fél év alatt 56,5 milliárd.