Már régóta szerepel a beruházási programban a KÖKI vasútállomás felújítása, a felújításhoz uniós forrást is szeretnének bevonni - mondta Lőcsei Virág.

A tervezésre irányuló közbeszerzés már 2016 végén lezárult, most kell elkészíteni az engedélyezési és kivitelezési terveket és meg kell szerezni az építési engedélyeket, valamint ki kell írni a kivitelezésre a nyílt közbeszerzést. Ha mindez megtörtént, 2018 augusztusában megkezdődhetnek a munkák és 2019 végére készül el a szép, megújult KÖKI.

A felújítás részeként épül egy újabb akadálymentesített gyalogosfelüljáró, a meglévőt pedig felújítják, megemelik az utasperonokat, felújítják a perontetőket, korszerűsítik az utastájékoztató rendszert és térfigyelő kamerákat is beépítenek - olvasható az Inforádió.nu-n

A beruházás körülbelül kétmilliárd forintba kerül, a költségbecslés a közbeszerzés kiírásakor lesz pontosabb.

A megújulásig is végez apróbb csinosításokat, javításokat a cég. Pótolták üvegfelületeket az átjárón, befejezték a teljes felület takarítását, eltávolították graffitiket. Azóta egyébként újabb graffitik születtek és az üveget is megrongálták.