A NAPI Gazdaság cikke A beruházási program során nem jellemzőek a csúszások, a kivitelezők olykor túl is teljesítik az ütemtervet: a Hungária körúton például húsz helyett tizenhárom nap alatt fejeződött be az útfelújítás, a II. kerületi Máriaremetei úton pedig augusztus 31. helyett 17-én értek véget a munkálatok. Nem okozott késést a rendkívüli kánikula sem, a kivitelezők az átfutási idő kiszámításakor ennek az eshetőségével is számoltak, illetve úgy szervezik menet közben a munkafolyamatokat, hogy bármilyen probléma esetén is tartani lehessen a menetrendet. A hőség annyiban játszott a szokásosnál nagyobb szerepet, hogy egyes munkákat a kora reggeli, illetve az esti órákban kellett elvégezni. Az idén az útfelújítások 80 százalékát közműfelújítások előzik meg, utána jöhet a burkolatfelújítás. Összesen 300-400 munkafolyamatot kellett összehangolni, ami viszonylag rugalmasan haladt; ahol erre lehetőség volt - például a Bécsi úton -, ott egyszerre végeztek kétféle közműfelújítást és útfelújítást. Épp a Bécsi úton történt meg viszont az is, hogy a vízművek és a gázművek nem a tervezett időpontban tudott szabad területet biztosítani, ezért az út felújítását nem tudták a közelben levő Vörösvári út rekonstrukciója után közvetlenül megkezdeni. A kétféle közműmunkát azonban összehangolták az útfelújítással, így a viszonylag időigényes, ugyanakkor kis helyet igénylő szegélymunkálatokat a kivitelező el tudta végezni a közműfelújítással párhuzamosan, ennek eredményeként az út iskolakezdésre, szeptember 4-ére rendben lehet. Az ugyancsak forgalmas Soroksári úton a vízművek kétféle munkát végzett el, ám a második tovább tartott a tervezettnél, emiatt nem tudott munkaterületet adni a gázműveknek. Ennek ellenére az útfelújítás minden bizonnyal szeptember 3-ára el tud készülni: a főpálya munkálatai már előbb befejeződnek, ezért csak a csekély forgalomzavarással járó munkálatok (padkarendezés, takarítás, burkolati jelek éjszakai festése) maradnak a három szeptemberi napra. A VI.-VII. kerületben a Városligeti fasorban az előzetes egyeztetésen nem jeleztek közműmunkát, de időközben a gázműveknek és a vízműveknek is akadt itt teendője. Ez a júliusi kezdést nem tette lehetővé, csak augusztusban indulhatott meg és várhatóan szeptember 16-án fejeződik be a munka. A XXII. kerületi Jókai utcában a tervek szerint júniusban kezdődött volna az útfelújítás, de tavasszal egy társasház önerős, saját finanszírozású gázvezeték építését jelentette be, amit még tervezni és engedélyeztetni is kell, ezért csak szeptemberben kezdődhet a munka. Ezeken az útszakaszokon még egy ideig nagy türelemre lesz szükségük az autósoknak, csakúgy mint Budán a Fő utcában és a Bem téren vagy a szintén túlterhelt Kerepesi úton, illetve a XV. kerületi, az M3-ra való feljutás szempontjából kulcsfontosságú Szentmihályi úton. Ez utóbbi útszakaszokon - további több mint két tucattal együtt - csak ősszel kezdődnek meg a munkálatok. Föllélegezhetnek viszont azok, akik gyakran kénytelenek átkelni a BAH csomóponton, a Hegyalja út rekonstrukciója ugyanis befejeződött és a Clark Ádám téren közlekedőknek sem kell már bosszankodniuk a felújítás miatt. A Lajos utcában a Zsigmond térnél vagy a Vörösvári úton sem nehezíti már a közlekedést a felújítás. Érdemes gondosan elolvasni a beruházások helyén elhelyezett információs táblákat, azokon ugyanis feltűnően szerepel, hogy mikor fejeződik be a közműfelújítás, ám az már elkerülheti az arra járók figyelmét, hogy emellett ott áll: "A közműfelújítást az út felújítása követi". Ezzel szembesülhet például az autós a Hűvösvölgyi úton is, ahol a tábla nagybetűi alapján arra számíthat, hogy a június óta tartó, sok eltereléssel járó megpróbáltatások szeptember 15-én véget érnek. Ez a dátum azonban a közműfelújítás végét jelzi - figyelmeztetett Hidas Judit -, amit az útpályáé követ, ezért szerepel ennek az útnak a felújítása az ősszel kezdődő projektek között. A főváros összesen 10,6 milliárd forintot költ az idén útfelújításokra. Ebből 8,2 milliárdra már leszerződött, és augusztusban még több mint 2 milliárdra kötik meg a kiviteli szerződést. Az utolsó közbeszerzési kör szeptemberben zárul. Eddig 59 helyszínen, összesen 48,5 kilométeren fejeződtek be az útfelújítási munkálatok. A hároméves útfelújítási program keretében ez év végéig megújul a fővárosi kezelésű utak mintegy 40 százaléka. A tervek szerint az idén több mint száz út felújításával végeznek, ezek együttes hossza várhatóan meghaladja a 100 kilométert. 2006-ban 200, 2005-ben pedig 80 kilométer út újult meg Budapesten.