Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Kocsis Máté, a Fidesz mostani frakcióvezetője az Alaptörvény egy új módosító javaslatában bevezetné a vármegye elnevezés. A politikus indokolásában közölte: „történelmi hagyományokra, a történeti alkotmányunk vívmányaira való tekintettel” lenne szükség a megye helyett a vármegye kifejezést használni. Szerinte „a vármegye szó használata a nemzeti összetartozás eszméjét, közös történelmi emlékeink megőrzését és egyben a magyar demokrácia nemzeti karakterét is erősíti”.

A vármegye kifejezés bevezetése már korábban is felmerült: 2011-ben az alaptörvény tervezetének készítésekor a megyéket nevezték volna vissza vármegyékké. Akkor Lázár János még fideszes frakcióvezetőként nem támogatta a javaslatot. 

Most a 444.hu azt kérdezte Lázár Jánostól - aki jelenleg a kormány építési és beruházási minisztere -,  hogy ezúttal elfogadná ezt a változtatást. A miniszter sajtófőnöke, Krakkó Ákos a portálnak elmondta: 

Lázár János álláspontja nem változott, a szavazata is ehhez fog igazodni