Magyarország a jelenlegi kormány irányítása alatt továbbra is úgy viselkedik, mint a leggyengébb láncszem a nyugati szövetségesi rendszerben - állítja a 168 Órának adott interjújában Thomas O. Melia, a PEN Amerika (az írók és a véleményszabadság nemzetközi hálózatának) washingtoni igazgatója, 2010 és 2015 között az Egyesült Államok helyettes államtitkára.

A politikus több eseményt sorol ennek bizonyítására. Az első a még mindig titkos paktum, amelyet az Orbán-kormány a Roszatommal kötött, és amellyel O. Melia szerint megsértette az uniós közbeszerzési szabályokat. A második, hogy Magyarország folyamatosan akadályozza a NATO együttműködését Ukrajnával kapcsolatban. A harmadik, hogy a bevándorlókkal szemben ellenséges magyar kormány "Európa hátsó ajtajaként" szerzett hírnevet a letelepedésikötvény-programmal, amelyben szerinte EU-s tartózkodási engedélyt adtak szíriai diktátor pénzembereinek, illetve sok kínai "befektetőnek".

A volt washingtoni kormánytisztviselő szerint ezt a képet erősíti az orosz fegyverkereskedők kiadása Oroszországnak, amivel megússzák a felelősségre vonást az Egyesült Államokban. Végül kifogásolta, hogy Magyarországon kapott menedéket a jogerősen elítélt macedón exelnök.

Korrupció

A magyarországi korrupció valós történetei végül világossá válnak majd az egész világ és természetesen minden magyar előtt is, ez csak idő kérdése - mondta O. Melia. Orbán Viktor nem fog tudni megszökni az igazságszolgáltatás elől, még akkor sem, ha az őt érintő történelmi ítélet akkor fog megszületni, amikor már csak az unokái olvashatják el, miféle bűnöket követett el - teszi hozzá.

Ha viszont előbb eljön a számvetés ideje, akkor abban reménykedhet, hogy lesz egy hely, amely menedéket biztosít számára. Lehet, hogy lesz egy szép kertes dácsája Oroszországban vagy Kazahsztánban, azokon a helyeken, amelyeket annyira csodál - fejtegette a volt amerikai kormánytisztviselő.

Persze az is lehet, hogy számára lesz egy lágyabb menekülőút, mint azoknak az üzleti partnereinek, akik részt vesznek az ügyleteiben. Nekik tényleg komolyan aggódniuk kell a jövőjükért Európában.