Jövő év április 1-je és szeptember 30-a között havi ezer forintra csökken a juttatás összege. Ez egy évben 18 ezer forintot jelent, ennyivel kell kevesebbet fizetni a távfűtésért az érintett, hozzávetőleg 200 ezer háztartásban élő nyugdíjasnak. Ez a kormány számításai szerint – ha egy átlagos méretű, 51 négyzetméteres távfűtéses lakást veszünk alapul – szolgáltatótól függően évi 13–19 százalékos támogatást jelenthet a rászorulóknak. A kormányzat 2003 augusztusában vezette be a kedvezményes gázellátásról – ez nem csupán a közvetlen földgázfűtésre vonatkozik, hanem a távfűtésre, valamint a palackos gázokra is – szóló GKM-rendeletet, amelyet idén augusztusban módosított. A támogatást a kormányzat főként a Mol Rt. által befizetett bányajáradékból fizeti ki, amely tavaly mintegy 40, idén pedig legalább 70 milliárd forintra rúg. A kedvezményes gázellátás lényege pedig, hogy a meghatározott két sávon belül támogatást kap a lakosság. Ez év augusztusától a földgáz köbméterenkénti átlagára áfa nélkül 43,15 forint, szemben a kedvezmény nélküli 60,54 forinttal – derült ki a Magyar Energia Hivatal statisztikáiból. Eszerint évi 1500 köbméter körüli fogyasztás esetén a gázszámla nagyjából nettó 65 ezer forint körül alakul támogatással, míg enélkül 90 ezer forint körül lenne. A kormány a következő fűtési szezonban egy új támogatási rendszert vezetne be, de ennek még az alapvető jellemzőit sem dolgozták ki. Részletek a NAPI Gazdaság mai számában.