Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A legtöbb szülő az elmúlt napokban kapta meg gyerekei szeptemberi "menzacsekkjét": van, aki havi kétezer, más 11 ezer forinttal fizet többet az iskolai étkeztetéséért, mint az előző tanévben. A menzaárakat az infláció, az elszálló élelmiszer- és energiaárak is hajtják fölfelé, sok cégnél emelni kellett a dolgozók bérét, a magasabb benzinárak miatt pedig többe kerül a kiszállítás is.

Az előző félévben még „csak” 9000 forintot fizettek havonta az ebédért, a szeptemberi csekken viszont már 12 300 forint szerepel – írta egy szülő, akinek középiskolás gyereke Győrben tanul.

Az egyik budapesti általános iskola alsó tagozatán eddig havonta 21 500 forintot utaltak a napi háromszori étkezésért, mostantól ugyanez 26 ezer forintba kerül. Az Eduline.hu-nak egy másik szülő azt írta, eddig 1200 forint volt a napi három étkezés, új ár pedig napi 1800 forint – vagyis az eddigi 27 ezer forint helyett 35-36 ezer forintos számlával kalkulálhatnak.

A Közétkeztetők, Élelmezésvezetők Országos Szövetsége szerint a közétkeztetésben nagyjából 30 százalékos áremelés várható. Ez azt jelenti, hogy ha az előző félévben a menza napidíja 1200 forint volt egy iskolában, akkor ez az ár szeptembertől körülbelül 500 forinttal lesz magasabb.

A budapesti Alternatív Közgazdasági Gimnázium pedagógiai vezetője, Horn György azt mondta, az iskolával leszerződött cég

eddig 1480 forintos napi áron biztosította az étkeztetést a diákoknak, idén a díj azonban már megközelítené a 2200 forintot, amit az intézmény már nem vállal.

A speciális étkeztetést igénylő diákok ellátása még komolyabb fejtörést okoz a cégeknek. Nem csak azért, mert ehhez külön konyhát kell működtetniük, hanem mert a jogszabályok alapján ugyanazon az áron kell adniuk ezeket az ételeket, mint a normál menüt – miközben a „mentes” ebédek jellemzően jóval drágább alapanyagokból készülnek.