A lap szerint a tavaly év végi olajárzuhanás, a forint erősödése és az importgáz árának folyamatos csökkenése sem ad elég okot arra, hogy akár hajszálnyit csökkentsenek a gáz árán. Igaz, Magyarország egy dologban páratlan Európában: míg a többi uniós tagállamban az ipari fogyasztók lényegesen olcsóbban kapják a gázt, mint a lakosság, addig nálunk ez fordítva van, részben az ipar fizeti meg a politikai okokból nyomottan tartott lakossági tarifák költségét. Szakértők szerint a tarifakorrekció elmaradása nem függ össze a majdani árfelszabadítással, mivel ebben az esetben növelni kellett volna a háztartási energia árát, az iparit pedig csökkenteni. A Népszabadság úgy tudja, azért marad el a nyári árcsökkentés, mert a nagykereskedő E.On Földgáz Trade "kompenzációra" tart igényt, mivel tavaly a hatósági árak nem fedezték teljes mértékben a magas beszerzési árakat, és az alacsony téli fogyasztás miatt a következő, októberi árkorrekcióra is maradhat többletigény a cég részéről. E tétel nélkül mintegy 5 százalékkal mérséklődhetett volna nyáron a gáz ára. Nem kedvez ugyanakkor az E.On Földgáz Trade-nek, hogy változatlan szolgáltatási díjak mellett többet kell fizetnie a szállításért és a tárolásért.
QP | Quality Placement