A Microsoft a héten egy nagy reklámügynökséggel tartott megbeszélésen bemutatta a Bing demóját, és elmondta, hogy 

a keresési eredményekre adott válaszokban fizetett linkeket helyezne el

– írja a Reutersre hivatkozva a 444. A portál szerint a generatív mesterséges intelligencia – ami képes emberi hangon eredeti válaszokat adni a nyitott végű kérdésekre vagy kérésekre – nemrégiben lenyűgözte a világot.

Korábban a Microsoft és az Alphabet Google is bejelentette saját generatív AI chatbotjait, amelyek képesek lesznek majd összegezni a weben található anyagokat összetett keresési műveletekhez.

A Microsoft most arra számít, hogy a Bing AI chatbotjának emberibb válaszai miatt többen használják majd a keresőt, ami több hirdetőt is jelentene. A Bing chatboton belüli hirdetések nagyobb hangsúlyt élvezhetnek az oldalon a hagyományos hirdetésekhez képest. A vállalat szerint a hagyományos keresőhirdetéseket – amikor a cégek azért fizetnek, hogy weboldaluk vagy termékük megjelenjen a keresési találatokban a meghatározott kulcsszavakra – a Bing chatbot által generált válaszokba illesztik be. Terveznek egy másik hirdetési formátumot is a chatroboton belül, amely az egyes iparágak hirdetőinek szól majd: ha például egy felhasználó megkérdezi az új, mesterséges intelligenciával működő Binget, hogy „melyek a legjobb szállodák Mexikóban?”, akkor szállodahirdetések jelenhetnek meg.

A chatbotok teljesítménye egyébként óriási hatással van a cégek értékeire is: az elmúlt napokban például a Google új, mesterséges intelligencián alapuló chatbotja egy reklámvideóban a Bard az amerikai James Webb űrteleszkópról rossz választ adott, ami megrendítette a befektetők bizalmát is – esett is a részvényárfolyam.

Átveheti-e az irányítást a mesterséges intelligencia?

Nincs személyisége, ezért randira semmiképpen ne őt hívjuk. Vitapartnernek sem ideális, a politikusokról ugyanis nem nyilatkozik. Valamiért mégis létrehozták, és nyilván meg is éri, ha már Google is pénzt fektetett bele. Jönnek a chatbotok.