A Nemzeti Kastély- és Várprogramban eredetileg 20 kastélyt és 19 várat kellett volna felújítani országszerte 2020 végéig. Az egyes műemléképületek rekonstrukciója azonban vagy még nem fejeződött be, vagy el sem kezdődött, ezért a kabinet további egy évvel meghosszabbította a főként európai uniós forrásból finanszírozott program határidejét - írja a 24.hu.

Visszavették a felújításra váró építmények számát, már csak 18 kastély és 12 vár rekonstrukciójáról van szó, ugyanakkor a program költségvetését nem ezzel arányosan, hanem minimálisan csökkentették, 57,5 milliárdról 53,5 milliárd forintra, amiből több mint 40 milliárdot Brüsszel fizet. A munkálatok jelentős csúszásban vannak, ugyanis mindössze három kastély és egy vár felújításával végeztek. Egyelőre ezek sem látogathatók.

A felújításokban sok az elmúlt években állami megrendelésekkel felhizlalt cég vesz részt. Mészáros Lőrinc érdekeltsége tartozó Dunántúli Magasépítő Kft. két rekonstrukciós munkát is elnyert, valamint a zalaegerszegi ZÁÉV Zrt.-vel is sikeres volt. Utóbbi 4,4 milliárd forintért konzorciumban végzi a fertődi Eszterházy-kastély turisztikai fejlesztését. Előbbi pedig csaknem egymilliárdért a keszthelyi Festetics-kastélyegyüttes felújításán dolgozhat, valamint a sümegi Püspöki Palota munkálatait is ez a vállalat kapta az SZ-L Bau Kft.-vel közösen 1,8 milliárd forintért. Az utóbbi cég önállóan is elnyert egy munkát, a nagyvázsonyi várat 1,2 milliárdért újítja fel.

Mészáros gyerekeinek is jutott megbízás. A 2015-ben alapított Fejér B.Á.L. Zrt. - amelynek nevében a három betű a gyerekek keresztnevére utal, vagyis Mészáros Beatrixra, Homlok-Mészáros Ágnesre és ifjabb Mészáros Lőrincre - a Majkpusztai Eszterházy kastélyt és kamalduli remeteséget újítja fel 2,8 milliárd forintért. Ebben konzorciumi partnerként részt vesz a West Hungária Bau Kft. is, amelynek a tulajdonosa, Paár Attila.

A Bajnán már szintén elkészült Sándor-Metternich-kastély 1,3 milliárd forintos felújítását a Pharos 95 Kft. nyerte el, amelynek tulajdonosa Végh Gábor. A cég a stadionépítések egyik kedvezményezettje. A felcsúti telephellyel rendelkező vállalat építette taotámogatásból a 3,8 milliárd forintból létesült Pancho Arénát, Végh pedig Puskás-szobrot adományozott a felcsúti fociakadémiának.

A felcsúti akadémia bőkezű támogatója a Laterex Építő Zrt., amely a tatai Eszterházy-kastély 1,7 milliárdos felújítását nyerte el. Ez a cég 2017-ben a költségvetés helyett 22 millió forintot inkább a felcsúti utánpótlás-nevelés javára fizetett be.