Szombaton derült ki, hogy több nyertes pályázó szerint a százszázalékos állami tulajdonban lévő Magyar Fejlesztés Bank (MFB) a cégek számára már megítélt újraindítási gyorskölcsönök kifizetését leállította. A folyósító bank okként a kormány által elrendelt év végi spórolást említette. Több már elvégzett munka kifizetése is akadozik. Szakértők pedig úgy vélik, hogy mivel a magyar helyreállítási terveket még nem fogadta el az Európai Unió, így a források folyósítása sem történt meg, a magyar államnak pedig az előlegezés gondot okozhat.

Az európai uniós forrású hitelek folyósítása folyamatosan, fennakadás nélkül történik, a Magyar Fejlesztési Bank (MFB), illetve az MFB Pontok hálózatának minden ügyfele hozzájut az igényelt hitelösszeghez - tájékoztatta a bank szombaton az MTI-t.

A közlemény szerint minden európai uniós forrású hitelprogram, így a Kamatmentes újraindítási gyorskölcsön, illetve az Energiahatékonysági hitelprogram esetében is folyamatos a hitelfolyósítás a szerződött ügyfeleknek, a vállalkozásoknak és a magánszemélyeknek is.

A bank állítja, a sajtóban megjelent hírekkel ellentétben az MFB zavartanul folytatja a kifizetéseket az uniós hitelprogramjaiban. Pénteken több mint 5,85 milliárd forintot utaltak az MFB Pontok bankjainak, a végső kedvezményezetteknek a kifizetések folyamatosan megtörténnek.

Az MFB közölte, szeretné megnyugtatni minden, európai uniós forrású hitelprogramban szerződött ügyfelét, hogy nincs fennakadás a hitelek folyósítása során.