Már csak néhány napjuk maradt a magánszemélyeknek arra, hogy a rendkívül sikeres „Lakóépületek energiahatékonyságának és megújuló energia felhasználásának növelését célzó hitel” című (VEKOP-5.2.1-17 kódszámú) hitelprogram forrásaira benyújtsák a pályázatukat. A hitel egyebek mellett a lakóingatlanok hőszigetelésére, fűtési vagy melegvíz-rendszerek korszerűsítésére, illetve napkollektoros, napelemes, hőszivattyús rendszerek telepítésére is igényelhető.

A hitelprogram népszerűségéhez hozzájárul, hogy az igénylők 0 százalékos kamatozással, mindössze 10 százalékos önerővel juthatnak forráshoz, amelyből megvalósíthatják a régóta tervezett energetikai korszerűsítéseket, felújításokat. A hitel már 500 ezer forinttól elérhető, a felvehető hitelösszeg maximuma pedig 5 millió forint. Kedvező feltétel még az alacsony fedezeti elvárás és a 20 éves futamidő is, hiszen ennyi idő alatt maga a beruházás is megtérülhet az energiamegtakarításokból.

QP | Quality Placement

Csak online igényelhető

A kölcsönkérelem benyújtására kizárólag online módon van lehetőség, az MFB által kifejlesztett Online Hitelkérelmi Rendszeren (OHR) keresztül. Ennek előnye, hogy a mostani pandémiás időszakban az ügyfelek otthon, az internet segítségével indíthatják el hiteligénylésüket, így egyszerűbben és gyorsabban juthatnak hozzá a hitelhez. Az igénylők emellett természetesen továbbra is kérhetnek személyes segítséget is az országszerte elérhető MFB Pontok hálózatában.

A lakossági energiahatékonysági hitelhez nem kapcsolódnak egyéb költségek, mint például a kezelési költség vagy az előtörlesztés díja. Az igénylőknek nem kell kamat- és árfolyamkockázattal számolniuk, vagyis a futamidő alatt csak a ténylegesen felvett hitelösszeget kell visszafizetni.

A hitelkeret várható kimerülése miatt a Budapesten és Pest megyében élő ügyfelek utoljára 2021. május 10-én 12:00-ig nyújthatnak be hitelkérelmet. A hitelprogram részleteiről a palyazat.gov.hu oldalon és a www.mfb.hu oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők.

A korábbi tapasztalatok azt mutatják, hogy a Lakossági Energiahatékonysági Hitelprogram segítségével befejezett beruházásoknak köszönhetően jelentősen csökkent az üvegházhatású gázok kibocsátása, a becsült éves csökkenés 2021. áprilisáig összesen több mint 60.000 tonna CO2 egyenérték volt. A korábban a teljes országot lefedő hitelprogramon keresztül az MFB több mint 25.000 család számára tette lehetővé energetikai beruházások megvalósítását.