Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
Az Európai Unió tagállamaiban az utolsó, 1995-ös bővítés óta folyamatosan nő a bruttó hazai termék volumene, évente átlagosan 2,3 százalékkal, a 7 év alatt összességében 17 százalékkal. Az Unió történetében mindössze kétszer fordult elő, hogy az előző évhez képest csökkent a kibocsátás az országcsoport egészében: 1975-ben és 1993-ban. A folyamatos növekedés viszont az új évezred elejére lelassult, 2002-ben már csak 1 százalékos volt. A tagállamok közül a legdinamikusabb fejlődésen Írország gazdasága ment keresztül: 2002-ben a GDP 90%-kal haladta meg az 1995. évit. A szintén gyorsan növekvő Luxemburgban 47%-os volt a növekedés mértéke. Figyelemreméltó volt a spanyol és a görög növekedési ütem is: 28, illetve 26 százalék. A csatlakozó országokban 2002-ben összességében 38 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék 1995-höz képest. Az átlagot jóval meghaladta a vizsgált évek alatt Lettország, Lengyelország és Észtország gazdasági növekedése, amelyek GDP-jüket 48, 47, illetve 44 százalékkal növelték meg. A litván 39 százalékos növekedés is igen magas volt. A valamivel fejlettebb magyar, szlovák és szlovén gazdaság 30 százalékkörüli növekedést mutatott, a cseh növekedési ütem volt a legcsekélyebb, mindössze 12 százalék. Néhány országban a gazdasági növekedés nem volt folyamatos, egy-egy visszaesés szakította meg a folyamatot. Csehországban 1996 és 1998 között 1,8 százalékkal csökkent a hazai termék volumene, Máltán 2001-ben 1, Litvániában 1999-ben 2 százalékkal esett vissza a kibocsátás. A gazdaság fejlettségi színvonalát leginkább a tényleges vásárlóerő alapján számított egy főre jutó GDP-vel jellemzik. 1995-ben a csatlakozásra váró országok az EU-átlag kevesebb, mint felét érték el. Az EU átlagos szintjéhez ekkor Ciprus volt a legközelebb 82 százalékkal. Magyarországot megelőzte még Csehország (62,2 százalék), Szlovénia (62,8 százalék) és Málta (52,5 százalék) is. Észtország, Lengyelország és Litvánia az EU-átlag egyharmadát érték el, Lettország helyzete volt a legrosszabb, az egy főre jutó GDP alig negyedrészét tette ki az EU-énak. 2002-ben az EU-átlaghoz legjobban Szlovénia zárkózott fel, Ciprus helyzete relatíve romlott, már csak 72 százalékát éri el az átlagnak. Ezzel az eredménnyel mindketten megelőzik Portugáliát és Görögországot. 1995 óta a csehek pozíciója is romlott, de még mindig megelőznek bennünket (59,9 százalék). Magyarország javított a helyzetén a vizsgált évek alatt: míg 1995-ben az EU-átlag 45,6 százalékát érte el, 2002-ben 56,7 százalékon állt. A balti országok és a lengyelek is közelebb kerültek az uniós átlaghoz, miközben Szlovákiának nem sikerült érdemben felzárkóznia. 1995-ben az EU 15 tagállama között kisebb eltérés mutatkozott az egy főre jutó GDP alapján, mint a 10 csatlakozó ország esetében. Az uniós átlagtól való eltérés 2002-re némileg nőtt, Luxemburg kiemelkedően magas mutatójának köszönhetően. Ha a vendégmunkások nagy száma miatt különleges helyeztű Luxemburg vizsgálatától eltekintünk, az EU-tagországok közti különbség jóval kisebb. A csatlakozó országok gazdasági fejlettségbeli különbségei számottevően nagyobbak, köztük a kelet-közép-európai országok alkotnak homogénebb alcsoportot. Mind a csatlakozó országokban, mind az EU-tagállamokban a szolgáltatások jelentik a gazdaság legfontosabb szektorát. A szolgáltatások hozzájárulása a bruttó hozzáadott értékhez 1995 és 2001 között növekedett a leendő és a jelenlegi tagállamokban egyaránt; egyedül a dánoknál nem változott a részaránya. A növekedés az Egyesült Királyságban és Luxemburgban volt a legintenzívebb. A szolgáltatások részaránya a bruttó hozzáadott értékből Luxemburgban a legnagyobb, meghaladja a 80 százalékot, az íreknél pedig a legalacsonyabb, nem éri el az 55 százalékot. Az EU-ban jellemző, átlagosan 70 százalék körüli arányt csak a lett és máltai szolgáltatási szektor részesedése éri el, míg a cseheké az EU-minimum közelében van. Az ipar, építőipar a második legjelentősebb gazdasági szektor. 1995 és 2001 között a bruttó hozzáadott értéken belül az ipar aránya Dánia és Magyarország kivételével mindenhol csökkent. Ugyanakkor az építőipar egyre nagyobb arányú hozzáadott értéket termel Spanyolországban, Finnországban, Portugáliában és Görögországban, ahol a részesedés növekedése meghaladta az 1 százalékpontot, illetve a csatlakozó országok között a letteknél, ahol megközelítette az 1 százalékpontot. Az ipar kimagasló arányban járul hozzá a bruttó hozzáadott értékhez Írországban (42 százalék); részesedése a többi EU-tagországban nem haladja meg a 32 százalékot. A legcsekélyebb arányú a hozzájárulása Luxemburgban (17,3 százalék); itt már 1995-ben is a legalacsonyabb volt, azóta pedig majdnem 4 százalékponttal csökkent. A csatlakozó országokban a cseh és szlovén ipar hozzájárulása a legmagasabb (39,5, illetve 36 százalék), a ciprusi a legalacsonyabb (20 százalék). A magyar a litván, lengyel és szlovák részesedéssel egyezik meg, 31 százalék. A mezőgazdaság részaránya a bruttó hozzáadott értékben 1995-ről 2001-ig az uniós és a csatlakozó országokban is csökkent. Az EU-tagállamokban a csökkenés Görögországban, Írországban volt a legjelentősebb: a görög arány 9,9 százalékról 7 százalékra, az ír 7,5 százalékról 3,5 százalékra esett. Németországban annyira alacsony volt a mezőgazdaság hozzájárulása a bruttó hozzáadott értékhez, hogy a csökkenés gyakorlatilag elhanyagolható (1,3 százalékról 1,2 százalék). A mezőgazdasági támogatások jelentős részét a francia termelők kapják, de a mezőgazdaság szerepe ott is csökkenőben van, már nem éri el a 3 százalékot sem. 1995-ben a görögöknél, íreknél, portugáloknál, spanyoloknál és a finneknél volt meglehetősen magas a mezőgazdaság részesedése, Luxemburgé és Németországé pedig a legkisebb. 2001-ben már az Egyesült Királyság és Svédország is azok közé tartozott, ahol a mezőgazdaság részaránya nem éri el a 2 százalékot. A csatlakozó országok közül Máltán és Szlovéniábana legkisebb (3 százalék körüli), a balti országokban a legnagyobb (57 százalék) a mezőgazdaság jelentősége a nemzetgazdaságban. A GDP felhasználásának szerkezete megmutatja, a megtermelt javak mekkora részét fogyasztja el, illetve halmozza fel egy társadalom. A végső fogyasztási kiadások az EU-ban átlagosan a GDP 79 százalékát teszik ki. Ezt a brit (86 százalék), görög (83,7 százalék) és portugál (81,6 százalék) arány haladja meg jelentősebben, míg az ír (59,9 százalék) és luxemburgi (61,3 százalék) ráta jóval alatta marad. A csatlakozó országok közül Ciprus, Litvánia, Málta, Lettország és Lengyelország meghaladja a 80 százalékos arányt, míg a legalacsonyabb cseh arány (74,2 százalék) az EU-átlagot sem éri el, a magyar pedig megegyezik azzal (78,2 százalék). A háztartások végső fogyasztási kiadásai az EU-ban általában az összes fogyasztásnak közel háromnegyedét, a GDP-nek pedig 58 százalékát képviselik. A tagállamok közül a görög (67,1 százalék) és a brit (63,4 százalék) ráta jóval magasabb ennél, Luxemburgé (41,4 százalék) és Írországé (44,8 százalék) pedig kifejezetten alacsonyabb. A tagjelöltek között is vannak jelentős eltérések: Cipruson, Lengyelországban, Lettországban és Litvániában költekezőbbek, Csehországban, Magyarországon és Szlovéniában takarékosabbak voltak a háztartások 2002-ben. A bruttó állóeszköz-felhalmozás aránya a legtöbb csatlakozó országban és az EU-tagállamokban is nőtt 1995 óta. A csatlakozók között Csehország, Litvánia és Málta a kivétel, a tagállamok közt Németország és Ausztria. A GDP 16-25 százalékát fordították beruházásokra az EU-ban, az arány a briteknél és a svédeknél a legalacsonyabb, Portugáliában, Spanyolországban a legmagasabb. A csatlakozó országok körében szélesebb a skála, 19 és 30 százalékközé esnek az arányok; Magyarország a középmezőnybe tartozik 22,3 százalékkal. A legmagasabb a felhalmozás aránya a Szlovákiában, a legalacsonyabb pedig Cipruson. 1995-ben még a lettek voltak a sereghajtók e tekintetben, ám náluk, illetve Szlovákiában rendkívül dinamikusan nőtt ez az arány. Az áruk és szolgáltatások kivitelének és behozatalának különbsége, a külkereskedelmi egyenleg 11 tagállamban volt pozitív 2002-ben; a leendő tagállamok közül viszont csak kettőben (Litvánia, Szlovénia). 1995-ben még a lengyelek és a szlovákok, valamint Magyarország is pozitív egyenleggel zárta az évet. A legnagyobb a pozitívum a GDP-hez viszonyítva Luxemburgban (18,2 százalék) és Írországban (17,9 százalék). A legnagyobb negatívumot Görögország (-6,3 százalék) és Portugália (-7,5 százalék) halmozta fel. A csatlakozó országok közt Lettország (-10,6 százalék) és Észtország (-9,4 százalék) a negatív rekorder, Magyarország helyzete nem volt kirívóan rossz, a mi negatívumunk a GDP -2,2 százaléka volt 2002-ben. Nemcsak az uniós tagállamok közt, hanem azokon belül is előfordulnak jelentős különbségek, amelyeket a regionális egy főre jutó GDP nagyságával mérhetünk. 1995-ben az EU átlagát az egy főre jutó GDP tekintetében 74 uniós régió haladta meg, amelyek együtt az EU népességének 44 százalékát, 165 008 100 főt, az összterület 32 százalékát, vagyis 1 014 200 km2-t foglalták magukban. 2000-ben az EU-átlagot valamivel kevesebb, 69 régió teljesítette túl; ezekben a fejlett régiókban élt ekkor 160 209 300 fő, a lakosság 42 százaléka, s a terület 21 százalékán helyezkedtek el. Az uniós átlagot meghaladó régió a csatlakozó országok között 1995-ben és 2000-ben is csak egy akadt, Prága, ahol 21 százalékkal magasabb az egy főre jutó GDP. Az EU strukturális alapjainak támogatására azok a régiók jogosultak, amelyekben ez a mutató nem haladja meg az EU-átlag 75 százalékát. A támogatásra szoruló régiók köre nagyjából állandó volt 1995 és 2000 között. Mindössze 5 került ki az 1995-ös 50 régió közül, és bekerült újabb három. A támogatott régiókban élő lakosság aránya csökkent az EU össznépességéhez viszonyítva, míg 1995-ben a lakosság 20 százaléka ezekben a térségekben élt, 5 évvel később már csak 18 százalék. A csatlakozók körében Közép-Magyarország került ki a támogatandó kategóriából. Viszonylag fejlettnek tekinthetők még Málta, a cseh Jihozápad (52,4 százalék), Nyugat-Dunántúl (56,6 százalék), a lengyel Mazowieckie (58,9 százalék) és Szlovénia (67,2 százalék), amely egyetlen régiót alkot. A legkevésbé fejlettek 10 lengyel régió, köztük a legelmaradottabb, Lubelskie (26,6 százalék), Lettország (30,9 százalék), Észak-Alföld (31,5 százalék) és Észak-Magyarország (32,1 százalék).