Tízéves történetük legrosszabb évét zárhatják 2008-ban a magánnyugdíjpénztárak - írja a Világgazdaság. Vagyonuk az első negyedévben 80,7 milliárd forinttal, 4 százalékkal 1898,6 milliárd forintra zsugorodott. A PSZÁF adatai szerint ebben az időszakban 157,6 milliárd forintot buktak befektetéseiken. Az alapok az év hátralévő részében sem számítanak sokkal jobb eredményre, ezért várhatóan gyenge teljesítménnyel zárják az évet. A rossz eredmény oka a világ tőzsdéinek mélyrepülése, amire rátett még az is, hogy az év elején több nagy kassza is növelte részvényállományát, minthogy bevezette a választható portfóliókat. Ezekben a kockázatot jobban tűrő ügyfelek magasabb részvényarányú csomagokban helyezhetik el megtakarításukat. Ennek nyomán márciusra az egy évvel korábbi 177,6 milliárdról 324,7 milliárd forintra hízott az alapok részvényben tartott vagyona. Ugyanakkor azok sem jártak jól, akiknek pénze kevésbé kockázatos államkötvényekből álló portfóliókba került, ugyanis ezek hozama is negatív lett az első negyedévben.