Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Összesen 326 543 új nyugdíjat állapítottak meg 2017 és 2020 között, és majdnem negyvenezerrel több, 363 765 nyugdíjas halt meg a szűk négy év alatt - írja a 24.hu a A Magyar Államkincstár (MÁK) adatai alapján, amit közérdekű adatigénylésre kaptak meg. Ez idő alatt összesen bő 196 ezren voltak, akiknek 150 ezer forint alatti ellátást állapítottak meg, és durván 130 ezer ember kapott ennél nagyobb összeget.

Azért 150 ezer forintnál húzták határt, mert ez közelíti az idei átlagnyugdíjat. 2020-ban 142 ezer forint volt az átlagnyugdíj, erre jött rá novemberben a pótlólagos, 1,2 százalékos, majd idén januártól a költségvetésben becsült infláció alapján a 3 százalékos emelés, így számolva 2021-ben 148 ezer forint körül lehet az átlagnyugdíj. Ez az Európai Unióban az egyik legalacsonyabb.

A kincstár által megküldött adatokból az látszik, hogy 2017-ben 21,7 ezer fő, 2019-ben viszont már 48,7 ezer friss nyugdíjas kapott 150 ezer forint feletti ellátást. 2020-ban viszont némi megtorpanás látszik, a MÁK összesen 29,9 ezer újonnan megállapított nyugdíjat jelzett havi 150 ezer forint felett. A megtorpanás oka az lehetett, hogy 2020-ban eleve jóval kevesebb új nyugdíjat állapítottak meg, alig több mint 55 ezret az előző évi bő 115 ezer után. Erre a lépcsőzetes nyugdíjemelés 2020-ra eső része a magyarázat. 2020-ra azok kerültek többségbe, akiknek 150 ezer forint feletti ellátást állapítottak meg a nyugdíjba vonuláskor.