A Napi Gazdaság cikke

Olyan szintekhez közeledik a forint, ami már veszélyes, s így a vágás még gondolatban sem merülhet fel a monetáris tanács tagjaiban - mondta lapunknak Forián Szabó Gergely, a Pioneer Alapkezelő befektetési igazgatója. Tegnap egy enyhe erősödést követően ismét visszanézett a hazai valuta a 310-es tartomány fölé, egészen a 315,7-es szintig. Egy egyidejű devizapiaci intervenció, egy kamatemelés és egy hiteles fiskális politika egyfajta "kemény forinterősítő hármasként" visszaverhetné a kurzust a 300-as szint alá, azonban az utóbbinak nincsen nagy esélye. A kormány legutóbbi bejelentéséhez képest komolyabb csomag kellene, azonban minél tovább vacakolnak, annál nagyobb kiigazításra lesz szükség - véli Forián Szabó. Ugyanakkor gyakran eltúlzott és a spekulációs nyomást erősítő az a hírfolyam, amely a magyar gazdaságpolitikát hozza fel rossz példaként, s ezt csak egy hiteles, ütős történettel lehetne komolyan elhárítani. Abból eddig még senkinek sem volt gondja, hogy nagyobb rendet tett gazdasági fronton, mint korábban tervezte.

A tegnapi forintgyengülés alapvetően régiós történet volt. A kockázatvállalási hajlandóság csökkent, globális eladási hullám alakult ki, s így a tőzsdék is rosszul teljesítettek. Ilyenkor a jegybank nem tud sokat tenni, mivel nem lehet széllel szembe menni - állapította meg Török Zoltán, a Raiffeisen vezető elemzője. Szerdán ugyanakkor a forintot még elkülönítve kezelték a régiós devizáktól, s ha ez tartóssá válik vagy más, Magyarországot külön érintő dolog miatt gyengül a magyar valuta, akkor már fontos, hogy a gazdaságpolitika reagáljon erre. A mostani árfolyamszint azonban továbbra is a tavaly februárban eltörölt sáv határain belül maradt, s ha úgy vesszük, ez még belefér a keretekbe. Amennyiben viszont meghaladja a korábbi sáv gyenge széleként megjelölt 324-es szintet, az elérheti a jegybanki döntéshozók ingerküszöbét - tette hozzá Török.

Ha a forint a régiós trendtől függetlenül kezdene lényegi gyengülésbe vagy ha a kurzus nagyon elszaladna a gyenge oldalon, az akár egy rendkívüli kamatemelést is hozhat, márpedig annak mértéke akár az októberi 300 bázispontot is meghaladhatja. Egy régiós devizapiaci intervenció sem elképzelhetetlen, azonban erre inkább csak akkor kerülhet sor, ha a régió devizái egyszerre gyengülnek. A mostani körülmények között annyit viszont biztosan lehet állítani, hogy a kommunikáció kiemelten fontos, így ha Londonban nem szerepeltünk volna olyan kiábrándítóan, akkor valószínűleg nem gyengül ilyen sokat a forint tegnap.