Az AC Nielsen legutóbbi adatai szerint a mintegy 45 milliárd forintos éves forgalmú zöldség- és gyümölcslépiac 2008 májusa és 2009 májusa között értékben 4, mennyiségben 7 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest, a kereskedelmi márkák további térnyerése mellett. Utóbbi kategória az eladott mennyiség 34 százalékát jelentette, miközben a minőségi termékek piaci részesedése nem változott, az ezeket fogyasztókat ugyanis kevésbé érintette a válság. Értékben számolva a gyümölcsital 65, a dzsúz 25 és a nektár 10 százalékos piaci részesedése is változatlan maradt.

Szakértők szerint éves szinten 8-15 százalékos lehet az idén a gyümölcslépiac zsugorodása, a kereskedők és a gyártók többsége eddig 10 százalék fölötti forgalomcsökkenésről számolt be. A legjelentősebb visszaesés a vendéglátás megrendeléseiben mutatkozik, ott a keresletcsökkenés miatt 20-30 százalékkal kevesebb gyümölcslé fogy. A fogyasztói szokások változásában is érezhető a válság hatása: nemcsak az egyes gyümölcslé-kategóriákon belül és között váltanak az olcsóbbra, hanem iparági tapasztalatok szerint más italfélékkel is összehasonlítják az árakat: van egy réteg, amelyik lényegében forint/liter alapon válogat a szomjoltók között.

Mivel a kevésbé jó minőséget képviselő márkák egy része nem tud növekedni, sőt akár el is veszthetik piacukat, a fogyasztói árak idei emelkedése ellenére van lehetőség a gyarapodásra - mondta a Napinak Zarándy Katalin, a Sió-Eckes Kft. marketing-igazgatója. A fogyasztói árakat az alap- és csomagolóanyagok esetenkénti drágulása (az import esetében a forint-euró árfolyam alakulása is szerepet kap), valamint az energiaárak növekedése mellett leginkább a termékdíj és az áfaemelés hajtja fölfelé. A Sió-Eckes az év elején a tavalyi árbevétel szinten tartását és lehetőség szerint a zsugorodó piac minél nagyobb szeletének megszerzését tervezte. Az első féléves eladási adatok alapján már májusra sikerült elérni az utóbbi célt, a cég összpiaci részesedése elérte a 30 százalékot - mondta Zarándy Katalin.