Júniusra módosította az eddigi elemzésekben szereplő májusról a magyarországi jegybanki kamatcsökkentés elkezdésének időpontjára adott előrejelzését pénteken két nagy londoni befektetési ház is, összhangban a vártnál erősebb legutóbbi növekedési és béradatok után teljesen elbizonytalanodott londoni konszenzussal - jelentette az MTI-Eco. A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató, amelynek eddig alapeseti forgatókönyve volt a hétfői negyed százalékpontos magyarországi kamatcsökkentés, pénteken kiadott új előrejelzésében közölte: továbbra is lát "valamelyes" - 40 százalékosra tett - esélyt arra, hogy a május 21-ei monetáris tanácsi ülésen kamatcsökkentésről születik döntés, különösen akkor, ha az új Inflációs Jelentés az eddiginél kedvezőbb 2008-as inflációs jóslatot tartalmaz. A ház azonban alapeseti forgatókönyvét úgy módosította, hogy aszerint egy hónappal később, csak júniusban kezdődik el az MNB pénzügypolitikai enyhítési ciklusa, áll az elemzésben. A JP Morgan - csakúgy, mint a többi nagy londoni befektetési ház - kiemeli, hogy az előző nap közzétett, éves összevetésű márciusi bruttó nominálbér-növekedési adat jóval meghaladta a konszenzust, és jelentősen gyorsult is februárról. A prémiumok nélkül számolt magánszektorbeli éves bérnövekedés a 8,4 százalékos nemzetgazdasági átlagon belül 11,6 százalék volt, márpedig az MNB ezt a bérkomponenst az inflációs várakozás előrejelző eszközének tekinti, áll a pénteki londoni elemzésben. A JP Morgan szerint jóllehet a bérnövekedés legutóbbi gyorsulását részben a gazdaság kifehérítésének lehet tulajdonítani, mivel a szigorodó adóellenőrzések révén a munkáltatók korábban nem regisztrált alkalmazotti bérek kifizetését is bejelentik, az MNB azonban úgy véli, hogy a bérnövekedés úgynevezett cost-push béroldali inflációs nyomást is jelezhet (ez a meghatározás a növekvő munkaköltség oldaláról gerjesztett árinflációt jelöli, olyan környezetben, amelyben a keresleti oldali nyomás egyébként nem erősödik). Az elemzés szerint a ház álláspontja változatlanul az, hogy erős indokok szólnak a kamatcsökkentés mellett - köztük az enyhe maginfláció, a javuló költségvetési és külső fizetési egyensúly, a csökkenő reálbérek és a gyengülő belső kereslet -, ugyanakkor a béradatok, valamint a vártnál szintén erősebb első negyedéves növekedési számok, és a kissé gyengülő forint valószínűleg "még egy kis időre" óvatossá teszik a jegybankot. A JP Morgan továbbra is azzal számol, hogy a magyarországi alapkamat az év végére 7,00 százalékra csökken a jelenlegi 8,00 százalékról. Módosította a magyarországi kamatcsökkentés kezdetének idejére adott előrejelzését pénteken a Merrill Lynch is. A globális befektetési bankcsoport londoni részlegének új elemzése szerint "nagyon szoros esélyekkel" lehet csak megjósolni, hogy az MNB hétfőn végrehajt-e egy negyed százalékpontos kamatcsökkentést, ám az első negyedévi GDP-növekedés "vártnál lassabb lassulása" és az előrejelzettnél gyorsabb márciusi bérnövekedés miatt most már "kissé nagyobb a valószínűsége" annak, hogy a jegybank a jövő héten még nem nyúl a 8,00 százalékos alapkamathoz. A ház ennek alapján június 25-ére módosította az enyhítési ciklus kezdetére adott előrejelzését, áll a Merrill Lynch pénteki londoni elemzésében. Londonban néhány hete még általános konszenzus volt a májusi kamatcsökkentés, ez azonban a héten - főleg a GDP- és a "negatív meglepetésként" fogadott béradatok hatására - alaposan megrendült. Az MTI által előzetesen kérdezett, illetve előrejelzéseikben szemlézett londoni befektetési házak véleménye most már teljesen megoszlik abban, hogy lesz-e hétfőn kamatcsökkentés; aki számít kamatcsökkentésre ebben a hónapban, az is azt mondta, hogy az év egészében várható enyhítési mérték várhatóan nem lesz túl meredek. A JP Morganhez hasonlóan például a Barclays Capital is csak 40 százalékos valószínűséget adott a negyed százalékpontos hétfői csökkentésnek, megjegyezve, hogy a piac még mindig 80 százalékos valószínűséggel árazza ugyanezt. Ez a ház is 1,00 százalékpontos kamatcsökkentést vár az idén, de az enyhítést kezdetét most már "májusnál későbbre" valószínűsíti. A hétfői kamatcsökkentés előrejelzése mellett kitartó londoni házak között van a Goldman Sachs és a BNP Paribas. Előbbi szerint a vártnál erősebb béradatok után "bizonytalanabbá" vált ugyan a májusi kamatcsökkentés esélye, a GS azonban továbbra is azzal számol, hogy az MNB hétfőn végrehajt egy negyed százalékpontos enyhítést, tekintve az előző ülés óta közzétett kedvező inflációs számokat. A cég szerint ugyanakkor valószínűtlen, hogy a további kamatcsökkentési pálya "meredek" lenne. A BNP Paribas szintén azt várja, hogy hétfőn lesz kamatcsökkentés, ám a ház szerint ezt "erősen héja megfogalmazású közlemény" fogja kísérni, amelyben nagy hangsúlyt kap a bérkiáramlás. Ebből cég közép-európai elemzője szerint az következhet, hogy az egész évi csökkentés a piac által árazottnál kisebb lesz, esetleg csak fél vagy háromnegyed százalékpont. A Dresdner Kleinwort, a Dresdner Bank londoni befektetési részlege ugyanakkor azt jósolja, hogy az MNB hétfőn még nem csökkent kamatot, és júniusra, sőt esetleg júliusra halasztja az enyhítés kezdetét. A Dresdner szerint ugyanis az első negyedévi és a márciusi béradatok azt mutatják, hogy a bérkiáramlási nyomás a gazdasági növekedés és a munkahelyteremtés lassulása ellenére még mindig magas, ez pedig a magas inflációs várakozás tünete lehet. Emellett a forint legutóbbi gyengülése és a másodlagos inflációs hatások továbbra is jelentős kockázata is erősíti azt a kilátást, hogy hosszabb időbe telik, mire a drágulási ütem visszatér a célszintre.