Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
Kovács a gazdasági növekedés, a versenyképesség erősítését tartja a legfontosabb feladatnak, véleménye szerint előbb ezeket a fontos ügyeket kell kezelni, addig szó sem eshet egy esetleges kormányzati negyed megépítéséről. A kommunikációs államtitkár ezzel Gál András Levente, Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkárának nyilatkozatára reagált, melyben megszellőztette, hogy a kormányzati negyeddel kapcsolatos kormányzati koncepció már döntéselőkészítési szakaszban van. Gál András Péter a kormányzati intézményekkel kapcsolatban úgy fogalmaz, hogy a cél a hatékonyság, ezért a kormány centralizálni kívánja a pesti Kossuth tér és a budai Fő utca köré a kormányzat működését, lehetőleg az állami tulajdonú ingatlanokban, csökkentve a drága bérlemények számát. A Népszabadság cikkében arra is kitért, hogy Orbán Viktor nem tervezi a Sándor-palotába költözést - annak ellenére, hogy az első ciklusban 1998. és 2002. között 2,5 milliárd forintot fordított a felújításra - mivel nemrégiben köztársasági elnöki rezidenciává nyilvánították a palotát.