Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Nincs ideje a kormánynak kivárni a 2017-es költségvetés módosítását, pláne nincs kedve a parlament előtt magyarázkodni, hogy miért költ újabb 1,2 milliárdot kormányzati konzultációra, így a könnyebb megoldáshoz fordul, kiveszi a pénzt az Országvédelmi alapból - olvasható a legfrissebb kormányhatározatokban.

Az Országvédelmi alap - mint a neve is mutatja - a költségvetés vésztartaléka az előre nem látható makrogazdasági anomáliák kezelésére. A kormánynak amúgy sok pénz áll rendelkezésére, hisz az alapon kívül az előre nem látható kiadásokra 110 milliárd forintos költségvetési tartalék is rendelkezésre áll ám láthatóan ez is kevés.

Az Országvédelmi alapból most olyan "vészhelyzetekre" költenek 1,4 milliárd, mint "Ifjúságpolitikai feladatok támogatás" még pontosabban "gyermek és ifjúsági szakmafejlesztési célok". A kormányhatározatban - a szokásoknak megfelelően - egy szó sincs arról hogy valójában mire megy el a pénz. Ugyanez a kormányhatározat 200 millió forintot az az Állam Egészségügyi Ellátó Központ felújításaira és beruházásira.

A kormány további 7,7 milliárdot vett ki a tartalékból, aminek legnagyobb nyertese a Szijjártó Péter vezettek Külgazdasági és Külügyminisztérium (KüM). A tárca 5,2 milliárd forintot kap az Országvédelmi alapból nagykövetségi beruházásokra. Ez az a tétel, amit tipikusan nem előre látható, hanem tervezhető, ezért az államháztartási törvény "szelleme" szerint nem hogy a vésztartalékból, de még az általános tartalékból sem vehetnek ki erre a célra pénzt a kormány.

A törvényes eljárás az lenne, hogy ha ilyen költségvetési igény felmerül, akkora azt a költségvetésbe be kell tervezni. Ráadásul a 2017-es költségvetés módosítását épp most tárgyalja a parlament, ott fel lehetett volna vetni, hogy a külügy szerint szükség van e beruházásokra, ezért kérhettek volna pénzt erre célra parlamentről. (A válsz nem lehet kétséges, a fideszes parlament csont nélkül megszavazna ilyen javaslatot, ezzel együtt a törvényes megoldás ez lett volna, nem pedig az, hogy az Országvédelmi alapból kiveszik a pénzt egy kormányhatározattal.)

De nem csak a nagykövetségi beruházások, hanem a kormányzati kommunikáció (nemzeti konzultáció, hirdetések) is olyan feladatok, amely a kormány szerint indokolják, hogy azt a vésztartalékból tegyék ki az ehhez szükséges forrásokat. A kormány határozata szerint a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda újabb 1,5 milliárdot kap erre a célra. Az idei költségvetésben eredetileg 15,6 milliárd forint volt propagandára, ám ezt a keretet 20,5 milliárdra emelik az országgyűlés előtt fekvő költségvetési módosítással, amit két héten belül megszavazna. Ám most, még ezen felül kap még a Rogán tárcája másfél milliárdos gyorssegélyt, így idén minimum 22 milliárd folyhat ki kormányzati propagandára a költségvetésből.

(A nyitóképen Szijjártó Péter és Szemerkényi Réka felavatja az új washingtoni magyar nagykövetséget.)