A rendszerirányító Mavir Zrt. adatai alapján egy vidéki nagyváros éves villamosenergia-fogyasztását spórolhatta meg az ország a most záruló nyári időszámítással. Idén október 28-án - az órák hajnali 3 óráról 2 órára állításával térünk át a normál, "téli" időszámításra.

Az egész Európában egységesen alkalmazott óraállítási módszer azon alapul, hogy március 20. és szeptember 22. - azaz a tavaszi és őszi napéjegyenlőség - között a nappalok hosszabbak, mint az éjszakák. A Mavir közleménye szerint minél inkább egybeesik a lakosság szokásos ébrenléti ideje - a reggel 7 és este 10 óra közötti időszak - a természetes nappali világosság idejével, annál kevesebbet kell a lámpákat használni. Bertalan Zsolt, a Mavir vezérigazgatója szerint a vállalat által éves szinten becsült megtakarítás megközelítőleg 120 ezer megawattóra, ami 30-40 ezer háztartás, azaz egy vidéki nagyváros éves fogyasztásának felel meg. A fel nem használt energiát nem kell kifizetni, ez körülbelül hatmilliárd forinttal csökkenti az ország villanyszámláját. A megtakarítás a környezet számára is hasznos, a kevesebb elfogyasztott energia csökkenti a széndioxid-lábnyomot is - tette hozzá Bertalan.

A Mavir szakemberei 1949 óta gyűjtik és elemzik a mindenkori fogyasztási adatokat, ezekből megállapítható, hogy a napéjegyenlőséghez közeli tavaszi óraállítást követően látványosan változik, csökken az esti órák terhelése. Az átállítás előtti és utáni tavaszi időszakot összehasonlítva, napi 1,5-3 százalékos, mintegy 2-4 ezer megawattóra fogyasztáscsökkenés tapasztalható. Az Európai Unió kimutatásai alapján az energia-megtakarítás mellett több szabadidőt, turisztikai bevételt és kevesebb közúti balesetet jelent a nyári időszámítás. A vasárnaptól alkalmazott normál időszámítás 2013 márciusának utolsó vasárnapjáig, azaz jövő március 31-ig tart.