A 2011-es Széll Kálmán Tervben, és az ennek alapján az Európai Unió számára készített Konvergencia Programban a kormány azt vállalta, hogy rendkívül drasztikus, 120 milliárd forint feletti forráskivonást hajt végre a gyógyszerkasszából, azaz a támogatási rendszer kiadásának (a gyógyszer árához adott támogatás a lakosság számára) és a bevételének (gyógyszergyártók, és forgalmazók befizetései) egyenlegéből ekkora öszeget vonnak ki.

A valóságban azonban 78 milliárd forint lett a csökkentés mértéke. Sőt ebből 24 milliárd forint nem is igazi mérséklés, hiszen a kormány az egyik zsebéből (gyógyerkassza kiadásai) a másikba (tételes elszámolás alá eső gyógyszerek) pakolta át ezt az összeget. Így tehát a kabinet a vállalásainál kevesebb, igazából "csak" 54 milliárd forintot tudott megtakarítani.


Könnyű terep a trükközéshez

A gyógyszertámogatási rendszer bonyolultsága "könnyű terep" ahhoz, hogy a kormány intenzív, célzott kommunikációval elfedje a forráskivonást. Egyrészt tényszerű, hogy folyamatos versennyel rákényszeríti a cégeket az árcsökkentésére, amely következtében rövid időn belül változhat a beteg által kapott legolcsóbb gyógyszer gyártója, neve.

Másrészt a forráskivonást könnyű úgy is "tálalni", hogy ez nem megszorítás, hanem egy tudatos lépés ahhoz, hogy rákényszerítsék a cégeket az alacsonyabb árszíntű, olcsóbban árult gyógyszerekre, vagyis ugyanaz a termék, szolgáltatás kevesebbe kerül az államnak. A többféle támogatási kulcsok, azokon belüli termékek olyan áttekintethetelenek, hogy ezt a kommunikációs trükköt könnyű elhitetni a választókkal - írják az elemzés készítői.

Valójában mi is történt az egészségügyben?

A gazdasági válság kezdetekor 2008-ban az egy lakosra jutó támogatás mértéke 32 448 forint volt, 2010-ben - a kormányváltás évében - már 35 721 forint jutott állampolgáronként, majd a támogatás mértéke 2013-ra 29 922 forintra zuhant. Ez 16 százalékos csökkenést jelent.

A Policy Agenda elemzése felhívja a figyelmet a KSH kiskereskedelmi adataira is, amelyek alapján azt látjuk, hogy 2010-ben egy főre jutóan 40 600 forintot költött a lakosság gyógyszerre, gyógyászati cikkre, míg 2013-ban 45 600 forintot, amely 12 százalékkal magasabb kiadás.  Így tehát miközben 2010-hez képest többet költöttünk gyógyszerekre, addig az államtól kapott támogatás egy lakosra jutó mértéke csökkent. Az adatokból az is látszik, hogy megnőtt az a típusú gyógyszer, vagy gyógyászati cikk fogyasztása, amely kívül esik az állam által támogatott körön.

Éllovasok forráskivonásban

A szociális kiadások, vagy a foglalkoztatáspolitika területén unortodox utat jár be Magyarország - jegyzi meg a Policy Agenda, mivel a kormány éppen onnan von/vont el pénzeket, ahol a válság miatti helyzetet éppen a nehéz helyzetben lévők miatt inkább erősíteni kellett volna. Az OECD adatai alapján megnézték, hogy 2008-hoz képest hogyan reagáltak erre a folyamatra a visegrádi országok kormányai.

Kép: OECD statisztika szerinti változások a gyógyszerek területén a V4-ek között
Forrás: Policy Agenda