Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A kormány a GMO-mentes magyar mezőgazdaság elérése és a hazai fehérjetakarmány-termelés növelése érdekében elfogadta a Nemzeti Fehérjetakarmány Program koncepcióját. A programra 5 évre 7 milliárd 540 ezer forintot, míg annak marketingjére 360 millió forintot hagyott jóvá. A program támogatásának az ütemezése a következő: az idei költségvetésből 470 millió, a jövő éviből 1 milliárd 260 millió, a 2020-asból 1 milliárd 520 millió, a 2021-esből 2 milliárd 50 millió, míg a 2022-esből 2 milliárd 240 millió forint az erre a célra fordítható összeg.

Döntött a kormány - a Modern Városok Program keretében - a 8311. számú összekötő út Győr-Ménfőcsanak-Győrújbarát-Nyúl közötti szakaszának felújításáról, amelynek a költsége 3 milliárd 45 millió forint. Ebből az idei költségvetés Miniszterelnökség fejezetének, Modern Városok Program előirányzatából 205 millió forint fordítható, a többi a jövő évi büdzsét terheli.

A Tokaji borvidék közösségi infrastruktúra alapprogram megvalósítására az idei költségvetés rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékából 810 forintot hagyott jóvá a kormány. A jövő évi költségvetésből 690 milliót kap a program. Az "1000 év Erdélyben, 100 év Romániában" elnevezésű programcsomagra 310 millió forint a keret. Ezt az idei költségvetésből, a Bethlen Gábor Alapon keresztül kapja a kolozsvári Iskola Alapítvány.

Döntés született - a Modern Városok Program keretében - a kecskeméti állami repülések céljára szolgáló repülőtér közös felhasználású (katonai-polgári) fejlesztéseinek támogatásáról is. A jövő évi és a 2020-as költségvetésben egyaránt 1 milliárd 42 millió forintot kell beállítani erre a célra a központi költségvetés Miniszterelnökség fejezetében. A kormány felhívta a  honvédelmi minisztert, hogy − a  megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter bevonásával - a  beruházás megvalósításához elengedhetetlen üzleti terv elkészítése során vizsgálja meg más költségvetési szerv vagy Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata közreműködésének a lehetőségét is.

Az országos jégcsarnok-fejlesztési program előkészítésére 80 millió forint fordítható az idei költségvetés Beruházás Előkészítési Alapjából. Budapesten a XII. kerületben, Pécsett, Kecskeméten és Egerben épül majd jégcsarnok.

Határozott a kormány - az illegális bevándorlással összefüggésben - a Montenegrónak történő segítségnyújtásról is. Az ország ingyen kapja meg a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága vagyonkezelésében álló, 75 kilométernyi 500 milliméteres körsugarú pengedrótot.