Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Másodszor semmisítette meg a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. által a közép-magyarországi infrastrukturális beruházásokhoz kapcsolódó geodéziai munkákra kiírt nyílt közbeszerzés végeredményét, és 2 millió forintra bírságolta az ajánlatkérőt - a határozat hétfőn jelent meg a Közbeszerzési Hatóság honlapján.

A múlt év november végén megjelent ajánlati felhívás becsült értéke nettó 120 millió forint, a szerződés időtartama pedig 36 hónap volt. A forrása pedig az ERFA (Európai Regionális Fejlesztési Alap) Közlekedés Operatív Programja.

A felhívásra 11 ajánlat érkezett, ebből kettő lett érvényes, ezek: az Art-Geo konzorciumé, illetve az Uvaterv-Unitef Constreal konzorciumé. Közülük az Art-Geo lett a nyertes.

Az érvénytelennek minősített ajánlatok közül az Alba Geotrade Zrt. a KDB-hez fordult, amely megsemmisítette az eljárást lezáró döntést. Ezt követően az ajánlatkérő további információkat kért az ajánlattevőktől, majd újra értékelte az ajánlatokat. Most már 4 ajánlat lett érvényes, ezek: az Alba Geotrade Zrt.-é, a Geosystem Kft.-é, a Roden Mérnöki Iroda Kft.-é, továbbá az Art-Geo konzorciumé. A nyertes most a Geosystem lett.

Jogorvoslatot újra az Alba Geotrade kért. Véleménye szerint a nyertes ajánlat érvénytelen volt. Ezt a KDB is megállapította, több ponton. Az egyik, hogy a nyertes az ajánlatában nem jelölt meg 10 százalék alatti alvállalkozót, majd az ajánlati kötöttség beállta után úgy nyilatkozott, hogy mégis bevon ilyen alvállalkozót.

A 2 millió forint bírságot azzal indokolta a KDB, hogy a közbeszerzés értéke viszonylag magas, és az ajánlatkérőt egy éven belül már elmarasztalta a döntőbizottság. Ugyanakkor kisebbíti a jogsértést az, hogy újraértékeléssel orvosolható.