Csütörtökre virradó éjszaka a még nappal képződő gomolyfelhők többsége feloszlik, és túlnyomóan derült vagy gyengén felhős lesz az ég. Főleg az Északi-középhegység tágabb környezetében azonban lehetnek felhősebb területek. A csapadék késő este mindenütt megszűnik. Hajnalra nyugat felől fátyolfelhőzet érkezik, ami kelet felé terjed, és a Nyugat-Dunántúlon reggelre meg is vastagszik. Csapadék nem valószínű. Az északi, északkeleti szél többnyire mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 12 és 18 fok között alakul, de a hidegre érzékeny területeken alacsonyabb értékeket is mérhetnek.

Csütörtökön nyugat felől tovább vastagszik a felhőzet, ott több-kevesebb napsütés, a keleti országrészben pedig napos, gomolyfelhős idő várható. Csapadékra leginkább a Dunántúl nyugati és délnyugati részén lehet számítani, máshol csak helyenként, kis eséllyel fordulhatnak elől záporok, zivatarok. Az északi, északnyugati szél több helyen megélénkül, néhol meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 30 fok között valószínű.

Pénteken hazánk nagy részén összefüggőbb felhősáv húzódhat, amely fokozatosan kelet felé halad. Mögötte hosszabb-rövidebb időre szinte mindenütt kisüt a nap, ugyanakkor sokfelé erőteljes lehet a gomolyfelhő-képződés. Szórványosan előfordulhat zápor, zivatar. Az északi, északnyugati szél főleg a Dunántúlon sok helyütt megerősödik, néhol viharossá fokozódhat. Zivatar környezetében is lehetnek viharos lökések. A minimum-hőmérséklet többnyire 12 és 19 fok között alakul. A maximum 22 és 28 fok között valószínű.

Szombaton a napsütés mellett gomoly- és fátyolfelhőkre is számíthatunk. Főként keleten néhol előfordulhat zápor, zivatar. Az északi, északnyugati szél sokfelé megerősödik, zivatarban viharos lökések is lehetnek. A minimum-hőmérséklet általában 12 és 18 fok között alakul. A csúcsérték 23 és 28 fok között valószínű - írják a meteorológusok.