Péntekre virradó éjszaka jobbára derült vagy gyengén felhős lesz az ég, késő estét követően sehol sem lesz csapadék. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb hőmérséklet általában 17 és 23 fok között alakul, a hidegre érzékeny helyeken azonban pár fokkal hidegebb is lehet a hajnal.

Pénteken kevés fátyolfelhő, és főleg a Dunától keletre erőteljes gomolyfelhő-képződés várható. A késő délutáni óráktól a Dunától keletre szórványosan előfordulhat zápor, zivatar. Este hidegfront érkezik, melynek hatására a nyugati megyékben átmenetileg megnövekszik a felhőzet, ekkor már ott fordulhat elő zápor, zivatar. A legmagasabb nappali hőmérséklet 33 és 40 fok között valószínű.

Szombaton hullámzó frontrendszer szakadozott felhőzete vonul kelet felé: reggel nyugaton lesz több felhő, majd kiderül az ég; a keleti megyékben a déli óráktól várható erőteljesebb felhősödés. Elsősorban a Dunától keletre alakulhat ki zápor, zivatar, de reggel a Dunántúlon sem kizárt egy-egy helyen csapadékgóc. Sokfelé megerősödik, a Bakonyban viharossá fokozódik az északnyugati szél. Emellett zivatarok mentén is lehetnek viharos lökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 16 és 23 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 29, 37 fok között valószínű.

Vasárnap napos idő várható általában kevés felhővel. A hegyekben lehet erőteljesebb a felhőképződés, ott egy-egy zápor, zivatar is kialakulhat. Az északi, északkeleti szél időnként megélénkül. A hajnali 13, 21 fokról délutánra 31 és 36 fok közé melegszik fel a levegő - írják a meteorológusok.