Tavaly minden ötödik baba egy budapesti magánszülészeten jött a világra - derül ki az idén először megjelenő TOP30 Legbefolyásosabb szereplő a magánegészségügyben című kiadványból. 2021-ben 46 százalékkal emelkedett a magánszülések száma, az idei első félévben pedig már több mint kétezer csecsemő született magánkórházban, tavaly egész évben 3449 baba született magánklinikán.

A magánszülések száma évről évre növekszik, 2021-ben közel 4 százalékra emelkedett országosan, a fővárosban pedig majdnem 23 százalékot ért el. Volt olyan intézmény, ahol egy év alatt több mint 42 százalékkal több szülést végeztek.

Mint írják, a hálapénz kivezetése intenzív hatást gyakorolt a szülésekre. 2022 júliusában 400 fő részvételével végzett kutatást, ebben azt vizsgálták, hogy a családok miért, milyen információk, szempontok alapján választanak a szüléshez magánintézményt.

 

 

 

Mennyibe kerül egy magánszülés?

Négy budapesti központú és egy vidéki magánszülészet adatai szerint 875 ezer forinttól, 1,5 millió forintig terjed a szülés ára, ikerterhesség esetén ez a díjazás 2,2 millió forint is lehet.

A főváros a magánszülészetek fellegvára

A magánszüléseket tekintve öt magánklinika adatait összegezték, négy ezek közül budapesti központú: 3547 szülés történt országosan, ebből a fővárosban 3449 csecsemő látta meg a napvilágot 2021-ben. Idén az első félévben 2099 gyermek született magánklinikán, ami már most növekedést vetít előre.

Mint írják: míg korábban a családok az állami intézményeket érintő bizonytalanságok, a paraszolvencia elkerülése vagy az anyagi lehetőségeik miatt választották a magánkórházakat, addig a 2020-as év változást hozott. Jött a Covid-járvány, majd 2021-ben az orvosok új jogi helyzete - egészségügyi szolgálati jogviszony -, ami számos családot terelt a magánszektorba.