Ezen belül a növényi termékek árszínvonala 49,9 százalékkal, az élő állatok és állati termékeké 17,2 százalékkal növekedett. 2008 januárjában az előző év azonos hónapjához viszonyítva a növényi termékek termelői árának növekedése 49,9 százalékos volt, szemben a korábbi hónapokra jellemző 60 százalékos növekedési ütemmel. A gabonafélék termelői átlagára a csekély forgalom mellett továbbra is jelentősen, de a korábbi hónapokhoz képest kissé enyhébb mértékben emelkedett (74,1 százalék). Az ipari növények ára átlagosan 30,5 százalékkal nőtt, ebben döntő szerepet játszott az olajnövények árának 63,6 százalékos emelkedése. A burgonya termelői árának növekedési üteme 2,9 százalék volt, azaz januárban folytatódott az áremelkedés ütemének a tavalyi év utolsó hónapjaira jellemző mérséklődése. A zöldségfélék ára 14,3 százalékkal nőtt, ez a januári csekély forgalom mellett néhány zöldségféle árváltozásából adódott. A gyümölcsök árának 56,8 százalékos januári növekedésére az alma áremelkedése gyakorolta a döntő befolyást; ebben az időszakban a többi gyümölcsfajta termelői értékesítése elhanyagolható. A vágóállatok termelői árainak 8,1 százalékos növekedése a vágóbaromfi árának 17,6 százalékos és a vágósertés árának 3,2 százalékos növekedéséből, illetve a vágómarha árának 3,6 százalékos csökkenéséből adódott. Az állati termékek 32,0 százalékos áremelkedésén belül a tej termelői ára 39,8 százalékkal, az étkezési tyúktojásé 12,0 százalékkal emelkedett.