Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Mint mondta, már több képviselőtársa is jelezte, hogy a gazdák, háztulajdonosok, illetve környezetvédők is arra panaszkodnak, a patakok menti számos hódvár miatt legelők kerültek víz alá, az állatok pedig mindent megrágnak, ami növény, beleértve a gyümölcs- és keményfákat is, így megkárosítva a természetet.

Az alpolgármester emlékeztetett, hogy a város környékén is megtalálható ártéri erdők a klímavédelemhez is nagyban hozzájárulnak, hiszen oxigént termelnek. Emellett fészkelési lehetőséget biztosítanak a madaraknak, arról nem is beszélve, hogy milyen jelentős szerepet játszanak a föld vízmegtartó erejében. Amennyiben ezeket a hódok letarolják – és itt már a Rába folyóról van szó –, akkor az már erősen környezetvédelmi, illetve klímavédelmi probléma – idézi a portál.

Labritz Béla beszélt arról is, hogy az állatok már potenciális veszélyforrást jelentenek a vízi turizmusra, a horgászturizmusra és a kirándulókra is, ezért felvették a kapcsolatot a helyileg illetékes nemzeti parkkal és vízügyi hatóságokkal, hogy megoldást találjanak a problémára. Mint mondta, a napokban küldtek ki egy levelet az Őrségi Nemzeti Parknak, várva a közös megoldást. Az alpolgármester hangsúlyozta: nem ellenségképet akarnak gyártani, hanem – mint önkormányzat – mielőbbi, a hatályos törvényekkel és az állatvédelemmel egyező megoldást találni.

És erre biztatja a civileket is – tette hozzá Labritz Béla, aki szerint a város környékéről minél gyorsabban be kellene gyűjteni és elszállítani a hódokat.