"A demokrácia továbbra is a magyar lakosság felének - minden hibájával együtt - a lehetséges legjobb politikai rendszer. Egyharmadukat csalódottnak hívhatjuk, vagyis nekik tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy milyen politikai rendszer van. A többiek vagy bizonytalanok, vagy azt is el tudják képzelni, hogy akár diktatórikus rendszerben éljenek" - ismertette az InfoRádióban a kutatás eredményeit Sík Endre.

"Ha azt nézzük, hogyan változtat ezen az általános véleményen a politikai elkötelezettség, a szavazáson való részvételi hajlam, akkor azt a nem meglepő összefüggést találjuk, hogy azok, akik nem mennének el szavazni, tehát kiábrándultak a politikából, egyben azok is, akik elbizonytalanodtak" - fűzte hozzá a Tárki kutatási igazgatója.

"Amikor pedig pártszimpátia szerint nézzük, akkor azt találjuk, hogy a Fidesz szimpatizánsai kifejezetten a demokrácia pártján állnak, a Jobbik szimpatizánsai esetében magasabb azoknak az aránya, akik egy rendpárti, erőszakon alapuló rendszert is el tudnának képzelni, míg az MSZP szavazói esetében magasabb a kiábrándultak aránya, akik elidegenedtek attól, hogy ők valamilyen módon is ezt a parlamentarizmust a magukénak érezzék" - mondta el a szociológus.

"A probléma ezzel az egyébként nagyon szépen hangzó állítással az, hogy a Fidesz szavazói azért ennyire demokrácia-pártiak, mert úgy érzik, hogy ez az ő demokráciájuk. Tehát a jelenlegi kormányzat és a mögötte álló parlament az ő érdekeiket és az ő gondolkodásukat képviseli" - jelezte a kutatási igazgató.

A szociológus szerint biztosan más eredményt hozott volna a kutatás, ha más politikai erő lenne hatalmon.

"Amikor a baloldal volt hatalmon, akkor a baloldal szimpatizánsai szerették a demokráciát. Amikor a Fidesz van hatalmon, akkor a Fidesz szavazói szeretik a demokráciát. Magyarán: nem általában a demokrácia iránti pozitív elkötelezettség van a számok mögött, hanem az, hogy ők benne vannak a hatalomban" - mutatott rá Sík Endre.